Magyarország vetőmaggal, agrártechnológia átadásával és oktatással segíti az afrikai mezőgazdaság fejlesztését, elsőként Kenyában és Ugandában - közölte az agrárminiszter az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Ezzel élelmiszerhez és munkához juttatják a helyi lakosságot, illetve helybe viszik a segítséget és nem a bajt hozzák ide - közölte Nagy István. Úgy vélekedett: ily módon sokkal eredményesebben lehetne felhasználni azokat a forrásokat, amelyeket Európában a bevándorlók integrációjára fordítanak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a program egyben óriási lehetőség a magyar növénynemesítők számára és új piac a magyar vetőmagnak is.

(MTI)