Első szent királyunk az önálló, keresztény magyar állam alapjait erős törvényekkel, önálló egyházi szervezettel és határvédelemmel biztosította - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából tartott kitüntetés-átadó rendezvényen, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, pénteken.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy Szent István önfeláldozása, kockázatvállalása és hűsége mind olyan erény, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy a kivételes képességgel megáldott uralkodó olyan államot hagyhasson maga után, amely 1100 éve él az ősök által megszerzett földön, kezdetektől fogva állami keretek között.

Kép letöltéseFotó: Fekete István

Nagy István szerint első királyunk abban a korban védte nemzete függetlenségét, amikor magától értetődő lett volna a behódolás és az önfeladás. A miniszter kifejtette, nemzetünk Szent István óta is Európa szívében él és őrzi nemcsak magyarságát, hanem Európa határait, és azokat az értékeket, amelyek nélkül Európa nem létezhet. Hozzátette: az elmúlt ezer év arra tanított minket, hogy Magyarország és Európa akkor maradhat meg, ha megtartja biztonságát, függetlenségét és a kereszténységre épülő kultúráját.

Kép letöltéseFotó: Fekete István

A tárcavezető hangsúlyozta, szent királyunk életpéldája bizonyítja, hogy a nemzetbe vetett hit nélkül nem adhatunk lehetőséget a jövőnek. Hit nélkül nincs erkölcsi tartás, erkölcsi tartás nélkül pedig nincs a munkánknak kijáró tisztelet – hívta fel a figyelmet a miniszter. Nagy István arról is beszélt, hogy kötelességünk megőrizni szellemi és épített örökségünket a legkisebb magyar faluban épp úgy, mint a legnagyobb városban.

Kép letöltéseFotó: Fekete IStván

A tárcavezető kiemelte, a nemzeti ünnep alkalmából köszöntenünk kell mindazokat, akik kiváló és példaértékű szolgálatukkal járultak hozzá az Agrárminisztérium feladatainak ellátásához és a magyar mezőgazdaság gyarapodásához.

A kitüntetettek névsora itt, a róluk készült fotók itt elérhetők.

(AM Sajtóiroda)