Az OMÉK sokkal több, mint egy kiállítás- és vásár, nemzeti büszkeségünk, az agrárium egyik „ünnepe”.

Nagy István Agrárminiszter az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának kihelyezett ülésén arra hívta fel a figyelmet, hogy az OMÉK Közép-Kelet Európa egyik legkiemelkedőbb agrárgazdasági seregszemléje elhozza és megmutatja a magyar vidék és a mezőgazdaság rendkívüli sokszínűségét. Nagy István kiemelte, a legfőbb cél, hogy a legnagyobb piaci szereplők is eljöjjenek a rendezvényre. A szakmai programok keretében több mint 30, az agráriumot érintő konferenciát rendeznek, ahová több mint 2000 résztvevőt várnak. Hozzátette: az üzleti szerep erősítésén túl az esemény további fontos feladata a fiatalok megszólítása.  Ezért  a szervezők idén jóval nagyobb hangsúlyt helyeznek a közösségimédia-térre, a különböző online felületekre, mert ezt a korosztályt így lehet a leghatékonyabban elérni.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

Hangsúlyozta: a rendezvény idei partnerországa Marokkó lesz. Az agrár-külkereskedelem az egyik kiemelt területe az országok közötti kétoldalú együttműködésnek. A tárcavezető felhívta a figyelmet arra is, hogy Marokkó az afrikai országokkal fenntartott magyar kapcsolatok sarokkövének is tekinthető, különösen a mezőgazdasági termelés, a kutatás és az oktatás területén fennálló helyzeténél fogva. A partnerországi megjelenés kiváló lehetőség a két ország közötti gazdasági kapcsolatok elmélyítésére – húzta alá a miniszter. Kifejtette: a szakmai jellegű eseményeken az OMÉK-on természetesen helyet kap egy, a nagyközönségnek is szóló vásár. Nagy István emlékeztetett, idén is megnyílik a Kárpát-medencei kincsestár: a magyarországi és határon túli kistermelők kiváló minőségű kézműves húsféleségeit, sajtjait, italait, lekvárjait, mézeit, édességeit és egyéb finomságait is meg lehet majd vásárolni. A közönség szórakoztatására számos programlehetőség áll majd rendelkezésre, esténként például koncerteken kapcsolódhatnak ki a látogatók – hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

A testület ülésén a mezőgazdaságért felelős államtitkár többek között  tájékoztatást adott a KAP-forrásokról szóló tárgyalások helyzetéről. Feldman Zsolt ennek kapcsán arról beszélt, hogy valamennyi európai uniós forrásunkat a Közös Agrárpolitika stratégiai terv keretében kell megtervezni és jóváhagyatni az Európai Bizottsággal. Emlékeztetett, hogy a KAP forrásai kiemelten fontosak Magyarország számára, hiszen az EU-ból érkező támogatások 36,8%-a ezen a finanszírozó alapokon keresztül érkezik. Kiemelte: a Kormány álláspontja e tekintetben egyértelmű; nem várhatjuk el, hogy az uniós mezőgazdasági termelők egyre több feladatot a jelenleginél kevesebb segítséggel teljesítsenek.

(AM Sajtóiroda)