A Zalaerdő Zrt. Zakatoló Erdei Iskolájában nyitották meg hivatalosan az idei Erdők Hetét. A 19. alkalommal szervezett rendezvénysorozaton több mint 150 programmal várják a hazai erdőgazdálkodók a természeti értékek iránt érdeklődőket.

Az idei Erdők Hete fő témája az új erdők létrehozásának fontosságára hívja fel a figyelmet. Ugron Ákos Gábor állami földekért felelős helyettes államtitkárnak a helyszínen tolmácsolt gondolatai szerint Magyarország joggal büszke lehet arra az eredményre, hogy az elmúlt évszázadban sikerült megdupláznia erdőterületét. Így hazánkban a globális erdőpusztulással ellentétben pozitív folyamat zajlik le.

Ezt a jövőben is tovább erősíti a kormány azon szándéka, hogy a mostani 21%-ről 27% körüli értékre emelje az ország erdősültségét. Ehhez nagy segítséget fog nyújtani a 2014-2020-as időszakra elfogadott Vidékfejlesztési Program, amelyben az erdőtelepítési pályázatok egyszerűbbek lesznek és több újítást is tartalmaznak majd.

A fával borított terület nagyságának növelését szolgálják majd többek között azok a lehetőségek, amelyek agro-erdészeti rendszerek és iparifa ültetvények létrehozásához is támogatást nyújtanak. Érdemes tehát figyelni az ezzel kapcsolatos pályázati kiírások megjelenését, hogy minél teljesebb körben ki lehessen használni az erdőtelepítési támogatások nyújtotta lehetőségeket.

A 19. Erdők Hete rendezvényei elsősorban vidéki helyszíneken zajlanak, ezzel is megjelenítve az erdőgazdálkodás vidékfejlesztésben betöltött szerepét. Az eseményeken erdész, erdőpedagógus vezetésével ismerhetik meg a résztvevők a magyar erdők értékeit és a velük való fenntartható gazdálkodás folyamatát. Az iskolás gyerekek, családok, felnőttek vezetett túrák, tanösvény látogatások, erdei családi napok között válogathatnak, de lesz a szakemberek számára szóló szakmai program is.

A szeptember 28. és október 4. között rendezett programok megtekinthetőek a www.erdokhete.hu honlapon.

(FM Sajtóiroda)