Környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkárság

Fotók

Megújul a jáki templom

Megújul a jáki templom2018. január 17.

A kormány támogatásának köszönhetően megújul hazánk legkiemelkedőbb román kori temploma, a Jáki Szent György Plébániatemplom. Az egykori bencés apátsági bazilika felújításáról sajtótájékoztatót tartott V. Németh Zsolt és Soltész Miklós. Fotók: Pelsőczy Csaba/FM
Gálával zárt az Év emlőse program

Gálával zárt az Év emlőse program2017. november 17.

2017. november 17-én és 18-án a Magyar Természettudományi Múzeum ad otthont az „Év emlőse: a mogyorós pele” című országos természetvédelmi program kétnapos záró rendezvényének. Fotók: Pelsőczy Csaba/FM
Hungarikum Falu a Szigeten

Hungarikum Falu a Szigeten2017. augusztus 11.

A hungarikumok és más nemzeti értékek is bemutatkoznak a Sziget fesztiválon a Hungarikum Faluban, ahol skanzen, táncház és népi játékok is várják a látogatókat. V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért, és hungarikumokért felelős államtitkár a Szigeten elmondta: szeretnék, ha a külföldi vendégek megismernék a magyarságot, a népi kultúrát, a táncházmódszert, a nemzeti karakterjegyeket a világörökségi helyszíneken vagy a magyar termékeken keresztül is, ezt szolgálja idén is a Hungarikum Falu. Fotók: Pelsőczy Csaba/FM
Megkezdődött a Magyar Nemzeti Parkok Hete

Megkezdődött a Magyar Nemzeti Parkok Hete2017. június 30.

A 2020-ig vállalt természetvédelmi célkitűzések megvalósítására 37,4 milliárd forintot használnak fel a Környezeti és Energiatakarékossági Operatív Program (KEHOP), illetőleg a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében - mondta Rácz András, a Földművelési Minisztérium helyettes államtitkára Egerben. Fotók: Pelsőczy Csaba/FM
A 13. Tihanyi Levendula Fesztivál megnyitója

A 13. Tihanyi Levendula Fesztivál megnyitója2017. június 23.

Több mint hatvanmilliárd forintot fordít a kormány az uniós fejlesztési ciklusban természetvédelmi célú fejlesztésekre - jelentette ki Rácz András Tihanyban, a 13. Levendula Fesztivál megnyitóján. Fotó: Pelsőczy Csaba/FM
Tihanyi ürgebemutató a Life program keretében

Tihanyi ürgebemutató a Life program keretében2017. június 15.

Több mint százezer hektáron javulhat a természeti és természetközeli élőhelyek állapota 2020-ig az eddig soha nem látott mértékű európai uniós támogatásoknak és a magyar kormány intézkedéseinek köszönhetően. E fejlesztési forrásokból valósulhatott meg többek között az egyedülálló tihanyi ürgebemutató is – jelentette ki Dr. Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára csütörtökön, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság tihanyi projektbemutató rendezvényén. Fotók: Pelsőczy Csaba/FM
Elindult az Év emlőse: a mogyorós pele programsorozat

Elindult az Év emlőse: a mogyorós pele programsorozat2017. április 28.

Pele, ébresztő! címmel indult el pénteken az Év emlőse országos programsorozat, amelyen a mogyorós pelét mutatják be a természetvédők. "A Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztálya által működtetett Vadonleső Program 2017-ben a mogyorós pelét jelölte az év emlősének" - emlékeztetett Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár a sorozat pénteki megnyitóján a Magyar Természettudományi Múzeumban. Fotó: Kovács Zoltán
Védett természetvédelmi terület lett a bajai földikutya élőhelye

Védett természetvédelmi terület lett a bajai földikutya élőhelye2017. április 6.

Természetvédelmi terület lett a bajai földikutya-rezervátum, amely kulcsfontosságú lépés a faj megóvása terén - hangzott el a terület határát jelző tájékoztató-tábla kihelyezését követő sajtótájékoztatón. Fotók: Pelsőczy Csaba/FM
Több, mint 250 ezer eurós fejlesztés a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban

Több, mint 250 ezer eurós fejlesztés a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban2017. március 18.

Dunai Geo Túra projekt részeként a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén új tanösvényt hoznak létre, és bővül a Hegyestűn látható geológiai tárlat is, az uniós beruházásra 257 ezer eurót fordítanak egy határokon átnyúló geológiai fejlesztéssorozat részeként - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára. Fotó: Pelsőczy Csaba/FM
Hulladéküvegből szigetelő anyagot gyártó üzemet adtak át Debrecenben

Hulladéküvegből szigetelő anyagot gyártó üzemet adtak át Debrecenben2017. február 15.

Energocell üveghabgranulátum-gyártó üzemet adtak át szerdán Debrecenben, a húsz embert foglalkoztató üzemben évente 12-13 ezer tonna hulladék-üveget dolgoznak fel, és alakítanak át magas hőfokon habosított szigetelő anyaggá. Fotó: Pelsőczy Csaba/FM
Kadarkáink Kertje szüreti mulatság

Kadarkáink Kertje szüreti mulatság2016. október 7.

Hazánk 10 nemzeti parkja, köztük a Duna-Ipoly Nemzeti Park komoly tevékenységet folytat természeti-, és táji értékeink megőrzésében, megismertetésében. Céljuk a bioszféra állapotának, biológiai sokféleségének megőrzése, valamint ezzel összefüggésben az élőhelyek és tájak terheléseinek megelőzése, mérséklése vagy elhárítása – mondta köszöntőjében Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár a svábhegyi Kadarkáink Kertje elnevezésű szüreti rendezvényen. Fotók: Pelsőczy Csaba/FM
Megnyílt a Hungarikum Falu a Sziget Fesztiválon

Megnyílt a Hungarikum Falu a Sziget Fesztiválon2016. augusztus 11.

Idén is megnyitotta kapuit a Hungarikum Falu a SZIGET Fesztiválon, a programok szervezésében a Földművelésügyi Minisztérium, az Agrármarketing Centrum és a Magyar Ízek Alapítvány is részt vett. A megnyitón V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára mondott beszédet. Fotók: Pelsőczy Csaba/FM
Másodszor díjazták a hungarikumok képviselőit

Másodszor díjazták a hungarikumok képviselőit2015. december 3.

A magyarság nemzeti értékeit ünnepelték 2015. december 2-án a Pesti Vigadóban megrendezett II. Hungarikum Gálán, ahol másodszor díjazták a hungarikumok képviselőit.
Környezetünk védelme minden ember morális kötelessége

Környezetünk védelme minden ember morális kötelessége2015. november 26.

Az egyházak környezetvédelmi szerepéről tartott egész napos konferenciát 2015. november 25-én a Földművelésügyi Minisztérium, ahol számos Magyarországon működő egyház bemutatta környezetvédelmi tevékenységét. V. Németh Zsolt, környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a környezetügy vallás-erkölcsi megközelítésére hívta fel a figyelmet.
Az Év emlőse az Ürge - Programzáró gálaműsor

Az Év emlőse az Ürge - Programzáró gálaműsor2015. november 17.

A Földművelésügyi Minisztérium által működtetett természetismereti Vadonleső Program (www.vadonleso.hu), és a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság idén is meghirdette az „Év emlőse” programot, amelynek célfaja, Petőfi Sándor „fürge ürgéje” lett.
Átadták a felújított Hársas-tavi kirándulóhelyet az Erdők Hetén

Átadták a felújított Hársas-tavi kirándulóhelyet az Erdők Hetén2015. október 2.

Magyarország területének egyötödét borítja erdő, ennek az állománynak a páratlan gazdagságára és a nemzeti vagyonban betöltött szerepére hívta fel a figyelmet V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a Szombathelyi Erdészeti Zrt. programja keretében felújított Hársas-tavi kirándulóhely átadásán. Fotók: Pelsőczy Csaba