A külhoni magyar értékgyűjtés fontosságáról, az ebben eddig szerzett tapasztalatokról tanácskoztak szakmai találkozó keretében a Földművelésügyi Minisztérium, a magyarországi és a külhoni magyar értéktárak képviselői Palicsfürdőn. Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár köszöntőbeszédében a hungarikum törvényben rejlő értékmentő és jövőépítő lehetőségekről tájékoztatta a hallgatóságot.
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával 2015-ben kezdte meg a helyi értéktárak kialakítását Délvidéken. Az azóta eltelt időszakban a VMMI munkatársai bejárták a magyarlakta településeket, arra ösztönözve a helyi közösségeket, hogy hozzák létre saját értéktárukat, majd ennek eredményeként 2016 júniusában megalakult a Vajdasági Magyar Értéktár Bizottság (VMÉB).
Az FM támogatásával a VMMI munkatársai egy olyan hagyományteremtő szakmai fórumot szerveztek, ahol a Kárpát-medencei értéktárak képviselői kicserélhették az értékgyűjtésben szerzett tapasztalataikat, továbbá megoszthatták egymással a rájuk váró feladatokat, lehetőségeket. Az előadások témái között elsősorban a helyi értéktárak kialakítását érintő kérdések, a helyi jó gyakorlatok, a település- és vállalkozásfejlesztés szerepeltek.
Szakáli István Loránd nyitóbeszédében kiemelte: a fórumon megjelent külhoni és a magyarországi résztvevők miatt valóban egy Össz-Kárpát-medencei szakmai napot sikerült megszervezni. Remélhetőleg kialakult jó szakmai kapcsolatok hozzájárulnak az össznemzeti hálózat megerősítéséhez. Öt éve fogadta el az Országgyűlés a hungarikum törvényt, amelyet 2015-ben úgy sikerült módosítani, hogy a külhoni magyarság képviselőit is sikeresen bekapcsolódhattak a hungarikum mozgalomba.
Mindezt mi sem bizonyítja jobban, hogy Kárpát-medence-szerte több mint 1000 értéktár jött létre - mondta el a helyettes államtitkár. Szakáli István Loránd rámutatott: az FM és a Hungarikum Bizottság számára a Hungarikumok Gyűjteményében és a Nemzeti Értékpiramis különböző szintjein lévő értékek egyformán fontosak.
Nemzeti értékeink nemcsak identitásunk alapját képezik, hanem egyfajta erőforrásként is működtethetők, amelyekkel ha jól sáfárkodunk, akkor sikeresen építhetjük jövőnket. Eredményes helyi gazdaságfejlesztést és turizmust csak a lokális, meglévő értékekre lehet alapozni – mondta el Szakáli István Loránd.
A helyettes államtitkár kiemelte: a hungarikum törvény nemcsak nevében kíván nemzeti lenni, hanem megvalósításában is, mindennek jövőépítő ereje van. A helyi értékeknek be kell kerülniük a mindennapjainkba, ennek a törekvésnek a sikere azon múlik, hogyan tudjuk megszólítani a jövő generációit. Mindezek érdekében a módosítás alatt álló Nemzeti Alaptantervet illetően a Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezi, hogy a helytörténeti ismeretek kerüljenek bele a tananyagba, hogy a közoktatásban résztvevő diákok tisztában legyenek saját télépülésük értékeivel.
(FM Sajtóiroda)