A kormány 400 millió forintot biztosít a Hortobágyi Nemzeti Park szomszédságában található veszélyeshulladék-tároló felszámolására - jelentette be a helyszínen a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a sajtó képviselői előtt.
Rácz András elmondta: a kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy a Balmazújváros-Lászlóháza térségében lévő veszélyeshulladék-tároló ügyét megoldja, a helyszínről elszállíttatja a környezetre és az egészségre ártalmas hulladékot.A összegből 350 millió forintért elszállítanak 2500-2700 tonna veszélyes hulladékot, 50 millió forintot pedig a környezeti állapot további vizsgálatára fordítanak.
A helyettes államtitkár közölte: közbeszerzési eljárás keretében döntenek az elszállításról, ami 3 hónapot vesz igénybe, s a nyár elején meg is kezdődhet az elszállítás, amit őszre be is fejeznek. A munkálatokat a Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőség koordinálja - tette hozzá.
Az MTI kérdésére Rácz András elmondta: mintegy húszféle veszélyes hulladék található itt, elsősorban galvániszap, festékiszap, növényvédő szerek, szénhidrogének, olajok, amiket veszélyeshulladék-lerakóba, illetve égetőbe szállítanak el.
A telep a nyolcvanas években épült, a kor akkori színvonalának megfelelően, megakadályozva azt, hogy a veszélyes hulladék kikerüljön a környezetbe.
Az utóbbi 20 évben a kormányok 250 milliárd forintot fordítottak kármentesítésre, a legtöbbet 2011 óta, évi 20 milliárd forintot. Ez az összeg idén is rendelkezésre áll az Országos Környezeti Kármentesítési Program keretében - egészítette ki az elhangzottakat Rácz András.
(MTI)