A Földművelésügyi Minisztérium a Bethlen Gábor Alap támogatásával a Hungarikum és a Felvidék magyar értékei címmel rendezett konferenciát a Csemadok Komáromi Területi Választmánya és a Gazda Polgári Társulás a szlovákiai Komáromban. Az eseményen Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár tartott előadást a külhoni értéktárakról.
A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény rendelkezése alapján, a határon túli magyar közösségek Külhoni Értéktárat hozhatnak létre. Mindennek eredményeként eddig hat felvidéki érték került az értéktárba: Bény román kori műemlékei, a Deáki Római Katolikus Templom, a paprikás kattancs, a kőtés, a kurtaszoknyás falvak népviselete és hagyományőrzése valamint a pozsonyi kifli. A konferencia szervezőinek szándéka szerint szükséges, hogy a Felvidék magyar értékei a magyarság szélesebb nyilvánossága előtt is ismertté váljanak.
Kép letöltése
Szakáli István Loránd előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy a hungarikum törvény, nemzeti törvény, teljes egészében a magyarokról szól, éljenek azok a Kárpát-medence vagy a világ bármelyik szegletében. Nagyon sok közös tennivalónk van azért, hogy a nemzeti értékgyűjtéssel és megőrzéssel foglalkozó hungarikum mozgalom Kárpát-medence-szerte is népszerű legyen. Ezen célok érdekében jelent meg márciusban az első, külhoniaknak szóló pályázati felhívás, mindezzel a hungarikum törvény szellemiségének pozitív, közösségformáló hatását kell a határon túli magyarlakta területekre is kiterjeszteni. A helyettes államtitkár beszámolt a minap az Országgyűlés elé általános vitára bocsátott hungarikum törvény módosításáról, amelynek egyik legfontosabb rendelkezése a külhoni értékgyűjtés hazai mintára történő megteremtésének a lehetősége. Ezek alapján a Magyar Állandó Értekezleten részt vevő külhoni szervezetek a saját országuk vonatkozásában külhoni nemzetrész értéktárat működtethetnek majd. Emellett a külhoni önkormányzatok, jogi személyek saját országuk vonatkozásában – a külhoni Magyar Állandó Értekezletre meghívott szervezet támogatása esetén - települési, tájegységi értéktárat hozhatnak létre. A cél az, hogy az országhatáron túl is megvalósulhasson a helyi szintű értékgyűjtés és az alulról felfelé érkező kezdeményezések támogatása.
Szakáli István Loránd előadásában rámutatott, a hungarikumok a magyarság fontos identitásképző eszközei, hozzájárulnak a nemzet pozitív önismeretének erősítéséhez. Kiemelten fontos feladat a Kárpát-medencei vidéki örökség, a néphagyományok, az épített, tárgyi, szellemi örökség és az abban felmutatható nemzeti és kulturális értékek megőrzése és népszerűsítése.
(Földművelésügyi Minisztérium Sajtóirodája)