Az élelmiszerellátás mellett a vidékfejlesztésben is kiemelt szerepet játszanak a helyi vágópontok, hiszen igazodnak az őstermelők és a kistermelők igényeihez – jelentette ki V. Németh Zsolt Bolhón, a Határőr Zrt. vágópontjának átadásán.
A kormány intézkedéseinek köszönhetően 2010 óta megnégyszereződött a vágópontok száma az országban.
A Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára beszédében kiemelte, hogy a kisebb kapacitású vágópontok hozzájárulnak a vidék sokszínűségének megőrzéséhez. Nagyban segítik a helyi termékek előállítását, amelyek a helyi adottságokra és hagyományokra alapozva, az ott élők tudását felhasználva juthatnak el a családok asztalára, a vendéglátásba és a közétkeztetésbe, biztosítva ezzel magyar vidék gazdag ízvilágának továbbélését – tette hozzá.
V. Németh Zsolt emlékeztetett arra, hogy a vágópontok környezetvédelmi jelentőséggel is bírnak, hiszen nem kell a helyi termékeket nagy távolságokon át utaztatni, pazarlóan csomagolni, és így nem terheljük feleslegesen a környezetünket. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy ezeket az előnyöket országszerte felismerték a gazdálkodók, és tucatszám adtak be pályázatokat vágópontok kialakítására.
(FM Sajtóiroda)