A fenntarthatóság egyik legnagyobb értékét: a tudás átadását és megőrzését biztosítja a Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) – jelentette ki a környezetügyért felelős államtitkár a 25 éves szervezet ünnepi ülésén. V. Németh Zsolt nélkülözhetetlennek nevezte a REC munkáját, hiszen csak az a társadalom fenntartható, amely tovább is adja mindazt, amit megtanult.
Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a környezetpolitika kihívásai során olyan kérdésekkel kell szembenéznünk, mint az éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség csökkenése, az ivóvízkészletek szűkülése, az erőforrások túlzó használata, a géntechnológiai érdekek gazdasági erősödése, vagy éppen a fogyasztás-orientált szemléletmód terjedése. Mindez azonban magában hordozza az együttműködés lehetőségét.
V. Németh Zsolt a REC ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország együttműködik a környezeti témákban, példaként hozta fel a légszennyezés és a vízgazdálkodás ügyét. Az államtitkár úgy látja, hogy a térségben egyre inkább felismerik a környezeti ügyek fontosságát és szerepét, amely köszönhető egyrészt a Regionális Környezetvédelmi Központ munkájának, másrészt a környezeti tudatosság erősödését is mutatja.
Az államtitkár beszédében hangsúlyozta: felnövekvőben van egy nemzedék, amely az eddigieknél is fontosabbnak ítéli meg a környezet ügyét és pontosan érti, hogy a környezetvédelem nem úri passzió. A környezettudatosság erősítésében éppen ezért az oktatásnak, a felvilágosításnak és az ismeretterjesztésnek alapvető szerepe van – tette hozzá V. Németh Zsolt.
(FM Sajtóiroda)