V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára és dr. Tóth Gergely, a KÖVET Egyesület főtitkára átadta a 2017. évi Környezeti Megtakarítási Díjakat szerdán a Földművelésügyi Minisztériumban megrendezett díjkiosztó gálán és szakmai konferencián.
Az államtitkár beszédében elmondta: a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért tizenkettedik alkalommal megszervezett Ablakon Bedobott Pénz programjában bemutatott intézkedések értékes és érdekes útmutatóul szolgálhatnak a hazai vállalatok számára.
Majd rámutatott: nélkülözhetetlen, hogy a társadalmi-gazdasági élet minél több szereplője felismerje annak fontosságát, hogy hosszú távon, közösen kell kialakítanunk egy élhetőbb környezetet magunk körül. Az államtitkár megjegyezte: Magyarországon már a 19. század második felében törvényekkel védték az erdőket, a vizek tisztaságát, de napjainkban ez a kérdés még égetőbbé vált. Korunk globális környezeti problémái ugyanis nagyrészt annak következtében alakultak ki, hogy az ember túlzott mértékben kiaknázta a természeti erőforrásokat. Majd emlékeztetett arra, hogy a körforgásos gazdaság fokozza az országok versenyképességét, elősegíti az új üzleti lehetőségek, illetve a termelés és a fogyasztás innovatív, hatékonyabb módjainak kialakítását.
2017-ben 7 vállalat és 2 intézmény mutatta be fejlesztéseit az Ablakon Bedobott Pénz programban. A KÖVET szakértői helyszíni audit során megvizsgálták a pályamunkákat, majd a beérkezett esettanulmányok alapján az ötfős szakmai zsűri által kiemelkedőnek ítélt intézkedéseket a KÖVET Egyesület Környezeti Megtakarítási Díjjal jutalmazta.
A „Legszebb mosott gyümölcs a tálban”, azaz a ráfordítást nem igénylő intézkedések kategóriájában a zsűri a Budapesti Gazdasági Egyetem zalaegerszegi Gazdálkodási Karát díjazta széleskörű környezettudatos intézkedéseiért. A „Legízletesebb alacsonyan csüngő gyümölcs”, azaz a három éven belül megtérülő beruházások kategóriában díjat kapott a Videoton Elektro-PLAST Kft. a hűtőrendszere átalakításáért. A „Legnagyobb magasan csüngő gyümölcs”, azaz a három éven túl megtérülő beruházások kategóriájának díját az Audi Hungária Zrt. és a Büchl Hungária Kft. közösen érdemelte ki a „basic coat” szennyvíz hasznosításának fejlesztéséért. Karbon-megtakarítási Különdíjat érdemelt ki intézményi kategóriában Kaposvár Megyei Jogú Város, vállalati kategóriában pedig a Magyar Cukor Zrt. jelentős szén-dioxid megtakarítást eredményező intézkedéseikért. A szakmai zsűri Vízvédelmi- és megtakarítási különdíjjal jutalmazta a Grundfos Magyarország Gyártó Kft.-t, a díjazott intézkedés az esővízgyűjtési és - hasznosítási rendszerük fejlesztése, valamint szürkevízrendszerük bővítése volt.
A tizenkét esettanulmány-kötet valamennyi, mintegy 534 intézkedésének adatai megtalálhatók a www.ablakonbedobottpenz.hu oldalon.
(FM Sajtóiroda)