Átadták a Jeli Arborétum akadálymentesített tanösvényének második ütemét csütörtökön a Vas megyei Kám község közelében.

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője avatóbeszédében kiemelte: az állami erdészeteknek ma már nem csupán az a feladatuk, hogy ellássák az ipart fával, az erdők egyre inkább a turizmus célpontjaivá válnak, ezért az erdészetek által nyújtott jóléti szolgáltatások is egyre fontosabbak. A szaktárca elismeri azt a becsületes munkát, amelyet az állami erdészetek végeznek - hangsúlyozta az államtitkár.

Kép letöltéseFotó: Varga György/MTI

V. Németh Zsolt kiemelte, hogy a fogyatékossággal élő emberek számára is hozzáférhetővé, megismerhetővé kell tenni azokat a természeti értékeket, amelyek elérése az egészséges embernek magától értetődőnek tűnik. Egy látássérült ember számára különösen fontos, hogy a látás képességét más érzékszerveivel pótolva megtapinthassa a növényeket, közelről érezhesse azoknak illatát, de az is, hogy ehhez minél kevésbé legyen szüksége mások segítségére - mondta az államtitkár.

Az akadálymentesített sétaút második ütemét Nagy Lászlóné, a Vas Megyei Vakok és Gyengénlátók Egyesületének alelnöke vette át sorstársai nevében. Köszöntőjében külön méltatta, hogy az erdészet munkatársai a vakok képviselőit is bevonták a munkába, így valóban olyan lett a létesítmény, mint amilyenre szükségük van.

Kép letöltéseFotó: Varga György/MTI

Bugán József, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a mostani beruházás egy többlépcsős fejlesztés része, amellyel az állami erdők jóléti szolgáltatásait igyekeznek minél színvonalasabbá tenni. Hozzátette, hogy a tanösvény második üteméhez 20 millió forintot kaptak a Földművelésügyi Minisztériumtól, amihez kétmillió forintot tettek hozzá saját forrásaikból.

A sétaút első ütemét Áder János köztársasági elnök avatta fel 2014. május 2-án. Az akkor átadott 800 méter hosszú akadálymentesített járda mentén 25, Braille-írással is ellátott tábla ismerteti a látássérültekkel a karnyújtásnyira álló fákat és cserjéket. A szintén akadálymentessé tett parkolóhelyről különleges burkolattal készült járda vezet a pénztárhoz, a mozgássérültek által is használható illemhelyhez és a főbejárathoz. A látássérülteket hangos idegenvezető eszköz is segíti. A most átadott második ütemben újabb 660 méteres tanösvényt alakítottak ki, 13 új táblával, illetve egy nagyméretű köszöntőtáblával.

Az új táblákon a magyar és Braille-írásos szöveg mellet már németül is olvasható az ismertetőszöveg. A bejárat közeléből induló akadálymentes sétaút az arborétum egyik legfajgazdagabb részén halad át, az arborétum megálmodójának és létrehozójának, gróf Ambrózy-Migazzi Istvánnak az örökségét mutatja be. A második ütem három helyen kapcsolódik a már meglévő akadálymentesített járdához, az új szakasszal eddig kevésbé ismert arborétumrészlet kerül a látogatók figyelmébe, és a bejárás során megpihenhetnek az újjáépített védőházban és padokon.

Kép letöltéseFotó: Varga György/MTI

A 107 hektáron elterülő Jeli Arborétumban május eleje és június vége között virágoznak a rododendronok, a kert ezekben a hetekben a legpompásabb, a látvány minden évben látogatók ezreit vonzza. A szakemberek szerint azonban nemcsak a "csúcsidőszakban", a virágzás idején érdemes felkeresni a kertet, hiszen több száz féle fenyő és lombhullató fa található meg az arborétumban, a Kaukázustól a Balkánon át egészen az Egyesült Államokig és Kanadáig a világ számos tájáról hoztak ide különböző fajokhoz tartozó egyedeket.

(MTI)