A természetvédelem ma már szervesen összekapcsolódik a vadászattal, a vadgazdálkodással - mondta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára vasárnap a Vas megyei vadásznap megnyitóján.

A vadászok nemcsak óvják a természetet, gondozzák és télidőben szükség szerint etetik is a vadállományt, de ha valamiért felborul a természetes rend, túlszaporodik egy állatpopuláció, a szakszerű gyérítésben is segítséget nyújtanak - fogalmazott köszöntőjében az államtitkár.

Példaként említette a Magyarországra visszatelepült hódokat, amelyeket védett állattá minősítettek, de nincs a területen természetes ellenségük - medve vagy farkas -, így az utóbbi időben Győr-Moson-Sopron megyében annyira túlszaporodtak, hogy komoly károkat okoznak, éppen ezért szigorúan ellenőrzött körülmények között gyéríteni kell őket.

V. Németh Zsolt szólt arról is, hogy az állam kivonul a kutyatenyésztésből, de a kilenc őshonos magyar kutyafajta, köztük négy vadászkutya faj - magyar agár, erdélyi kopó, simaszőrű magyar vizsla, drótszőrű magyar vizsla - génmegőrzése érdekében állami génmegőrzési programot indítanak.

Hozzátette: a program célja, hogy ezeknél a fajtáknál megakadályozzák a beltenyészetek kialakulását és javítsák azokat a fajtajellemzőket, amelyek a vadászok számára is értékessé teszik ezeket kutyafajtákat.

Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: Vas megye az ország egyik legerdősültebb megyéje, kiváló a vadállomány, amit jeleznek az elmúlt évek trófeái is.

Gagyi István, a Vas Megyei Vadászkamara elnöke a megnyitón a két év előkészítés után elfogadott és hatályba lépett vadászati törvényt méltatta. A jogszabály jól szolgálja mind a vadak védelmét, mind pedig a vadászatot, de figyelembe veszi a földtulajdonosi közösségek érdekeit is - fűzte hozzá.

A Vas megyei vadásznap a megnyitó után a hagyományos Hubertus misével folytatódott, majd esküt tettek az ifjú vadászok, végül elismeréseket, kitüntetéseket adtak át.

(MTI)