Az év emlőse, a denevér megmentése és népszerűsítése érdekében többek között meseíró, klipkészítő és képzőművészeti pályázatot, valamint denevérbarát épület programot hirdet a Földművelésügyi Minisztérium szerdán elindított éves tematikus programsorozata.

A Földművelésügyi Minisztérium Vadonleső programja és a Magyar Természettudományi Múzeum több szakmai támogató szervezettel közösen valósítja meg Az év emlőse: a denevér! című egész éves tematikus programot.

Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár a programot beharangozó szerdai sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon 28 denevérfaj él, mindegyikük védett vagy fokozottan védett. Hangsúlyozta, hogy ezek a kisemlősök nagyon érzékenyek az élőhelyüket érintő környezeti változásokra: az emberi tevékenység hatására táplálkozási területeik leszűkültek, emellett a rovarirtó szerek használata is jelentős károkat okozott az állományaikban. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az évszázados babonák és hagyományok miatt a denevérek megítélése rossz a társadalomban. Az állat népszerűsítése és védelme érdekében a Természetvédelem Nagykövete címet viselő kortárs írók és költők közreműködésével országos meseíró pályázatot hirdetnek a kisebb gyerekeknek, a kamaszokat pedig népszerű popzenekarok bevonásával szólítják meg a programban. Emellett a denevérkolóniák által használt épületek denevérbarát kialakításának népszerűsítését is célul tűzték az idén - tette hozzá a helyettes államtitkár. Mint mondta, a Vadonleső Program által 2014ben indított Év emlőse kezdeményezés célja az adott évben kiválasztott faj népszerűsítése, társadalmi elfogadottságának segítése. Emlékeztetett arra, hogy tavaly kortárs költők vállaltak szerepet a programban: az év emlősének választott ürgéről tizenegy vers született.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az állami természetvédelem munkája elképzelhetetlen az önkéntesek bevonása nélkül. "Kifejezetten olyan tevékenység, ahol az állami erőfeszítés önmagában mindig kevés, mivel egy szélesebb bázisra kell építenünk, ezért szükségünk van a civilek és az önkéntesek szerepvállalására is" - hangsúlyozta Rácz András.

Bakó Botond, a Vadonleső program munkatársa elmondta: a 2009-ben indított program honlapját évente 35-40 ezren keresik fel, évente csaknem 3000 körüli elterjedési adatot töltenek fel a programban szereplő állat- és növényfajok előfordulásáról. A program célja hazánk környezeti állapotának nyomon követése a védett, fokozattan védett vagy veszélyeztetett fajok esetében. A civilek által feltöltött adatok segítséget nyújtanak egy-egy faj megőrzésében - hangsúlyozta. Az idén a nemzeti parkok szervezésében a tematikus programsorozat keretében denevérgyűrűző bemutatókat tartanak, de lesz denevérfesztivál, denevérek napja és többnapos denevérgála is.
Az eseményen a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Természettudományi Múzeum képviselői együttműködési megállapodást is kötöttek. Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója kiemelte: a múzeum 200 éves története során több ponton kapcsolódott a hazai természetvédelmi törekvésekhez, adatokkal és dolgozóinak szakértelmével segítette az állami természetvédelem céljainak megvalósulását.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A programról és a pályázatokról bővebb információ a Vadonleső Program (www.vadonleso.hu), a www.facebook.com/vadonleso oldalon és a Magyar Természettudományi Múzeum (www.mttm.hu) honlapján, valamint a www.termeszetvedelem.hu honlapon érhető el.

Az Év Emlőse kezdeményezés

A 2009-ben indított Vadonleső Program (www.vadonleso.hu) önkéntesek bevonását teszi lehetővé a természetvédelmi célú adatgyűjtés felelősségteljes munkájába. A program, melynek célja a figyelem felhívása és ráirányítása egy adott emlősfajra 2014. óta hirdeti meg Az Év Emlősét. A kiszemelt fajra vonatkozóan egész éves programsorozatot valósítunk meg, tudományos és népszerűsítő rendezvények szervezésével, gyerekeknek és fiataloknak szóló pályázatok meghirdetésével és a fajra speciálisan kidolgozott programok megvalósításával.
Az első évben (2014.) a Vadonleső Program legnépszerűbb faja, a keleti sün (Erinaceus roumanicus) volt az év emlőse. A meghirdetett mese- és képregény író pályázatra sok száz pályamunka érkezett. A program fő üzenete a kertekben, telkeken megvalósítható sünök védelme és az országúti elütések mérséklése volt.

2015-ben az egyetlen fokozottan védett, Vadonlesőben szereplő fajt, az ürgét (Spermophilus citellus) választottuk. A költészet bevonásának eredményeképpen 11 új, kortárs költőnktől származó vers született, melyre illusztrációs és videoklip pályázatot hirdettünk.
Az idei évben Az Év Emlőse: a denevér! A hazai denevérfajok népszerűsítésére és elfogadtatására a szokásos évi rendezvények mellett, a könnyűzene irányába is mozdítjuk a programjainkat. Kortárs költők által elkezdett denevérmeséket folytató meseíró, zenés klipkészítő és képzőművészeti pályázatkiírásokkal, fesztiválszervezéssel, valamint speciális denevérbarát épület program népszerűsítésével tesszük tartalmassá a denevérek évét.

(MTI/Földművelésügyi Minisztérium Sajtóirodája)