V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár képviselte hazánkat az ENSZ második Környezetvédelmi Közgyűlésének (UNEA2) magas szintű szakaszán Nairobiban, 2016. május 26-27. között.
Az ENSZ-ben betöltött szerepe miatt az UNEA2 mérföldkőnek tekinthető az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) tekintetében, illetve a 2015-ben elfogadott Agenda 2030 fenntartható fejlődés keretrendszer, és annak fenntarthatósági céljai (SDG) teljesülése folyamatában. A Közgyűlésen az ENSZ tagállamainak környezetvédelemért felelős miniszterei és vezetői, az érintettek széles körét képviselő csoportok, az ENSZ és egyéb releváns szervezetek főtisztviselői és szakértői, a fejlesztéspolitikával foglalkozó intézmények, a tudományos és üzleti élet, valamint a civil szféra képviselői vettek részt. A Közgyűlés magas szintű szakaszának két kiemelt témaköre az Agenda 2030 környezeti dimenziójának megvalósítása, valamint a környezet és egészség összefüggésrendszere volt, melynek mottója: „Egészséges környezet, egészséges emberek”. A
Közgyűlés több mint húsz határozatot hozott. Egyebek mellett a vadon élő növény- és állatfajok illegális kereskedelme, a fenntartható termelés és fogyasztás, az élelmiszerpazarlás, a környezeti oktatás és szemléletformálás, a klímaváltozás, a vegyianyagok és hulladékok, a tengerek és a biológiai sokféleség védelme témaköreiben. Az eseményen jóváhagyták az ENSZ környezetvédelmi programjának (UNEP) középtávú stratégiáját és kétéves munkaprogramját is.
V. Németh Zsolt a közgyűlés környezet és egészség témájú szakaszában elmondott felszólalásában méltatta a témában bemutatott globális jelentést. Felhívta a figyelmet az ENSZ EGB Víz és Egészség Jegyzőkönyve alkalmazhatóságára, a 2016 novemberében sorra kerülő második Budapesti Víz Világtalálkozóra és kiemelte a levegőminőség egészségre gyakorolt hatásának jelentőségét. Jelezte egyúttal elkötelezettségünket a hazai levegőminőség javítása iránt, úgy a szálló por (PM10 részecskék) csökkentésére kidolgozott országos program, mint a társadalom tudatosságának növelésére megvalósított intézkedések, köztük a „Fűst okosan” kampány által. Kitért a légszennyezés határon átterjedő hatásaira, a kapcsolódó nemzetközi együttműködés fontosságára és hangsúlyozta Magyarország elkötelezettségét a vonatkozó nemzetközi kötelezettségek teljesítése iránt. A kenyai környezetvédelmi miniszter asszonnyal folytatott megbeszélése során elismerését fejezte ki Kenya következetes kiállásáért és fellépéséért a vadon élő állatok kereskedelme ellen, utalva Kenya ez év április végi látványos akciójára is, amikor 105 tonna elkobzott elefántagyarat és 1,35 tonna orrszarvú szarvat égettek el, ezzel jelezve, hogy azok csak akkor képviselnek értéket, ha az állatok viselik. V. Német Zsolt tájékoztatta a miniszter asszonyt arról, hogy Magyarország is következetesen betartja a CITES egyezmény előírásait: nemrég közel 700 görög teknőst szállítottunk vissza eredeti élőhelyére, Bulgáriába és folyamatban van 70 csempészett jákó papagáj afrikai élőhélyre történő visszaszállításának megszervezése is.
A kenyai látogatás kapcsán magyar borkóstolóval egybekötött hungarikum bemutatóra is sor került Magyarország Nairobi Állandó Képviselete és az FM szervezésében, melyet nagy érdeklődés mellett V. Németh Zsolt államtitkár és Máthé László nagykövet nyitott meg. Diplomáciai testületek és üzletemberek ismerhették meg a hungarikumok rendszerét, a legkiválóbb magyar élelmiszereket, kézműves termékeket és turisztikai célpontokat.
(FM Sajtóiroda)