Negyedik alkalommal rendezett országos találkozót a Herman Ottó Intézet az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek (IKSZT) szakemberei, a címbirtokos szervezetek képviselői számára. A mintegy kétszáz település IKSZT-it képviselő résztvevőket Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára köszöntötte a konferencián.
A Herman Ottó Intézet, mint az IKSZT-program lebonyolításáért felelős szakmai szervezet minden évben országos találkozót szervez, amely alkalmat ad a kapcsolatteremtésre, együttműködések kialakítására, a működés során szerzett tapasztalatok megosztására. A rendezvényen ezúttal is a program megvalósításában aktív szerepet vállaló kormányzati és civil szakmai szervezetek ismertették a legfontosabb információkat.
Seszták Miklós kiemelte, hogy a világ zajától elzárt magyar vidéki települések struktúrájában a szolgáltató terek kiemelten fontosak, a közösségeket erősítik, az együttgondolkodás, együtt alkotás színterei, amelyek alapvető üzenete a vidéken élő fiatalok felé, hogy a szülőföldjükön, településükön van helyük és tennivalójuk. A nemzeti fejlesztési miniszter gondolatait Antoine de Saint-Exupéry idézetével zárta: „Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is.” Rávilágított arra, hogy az IKSZT feladata is ez, hogy helyi szinten tegye rendbe a „bolygóját”.
A szakmai konferencián V. Németh Zsolt elmondta, hogy a vidékfejlesztési támogatások segítségével az elmúlt négy esztendőben több mint négyszáz vidéki település gazdagodott közösségi szolgáltató térrel, tevékenységükbe a legszélesebb funkciókat, feladatköröket vonták be a 21. század igényeinek megfelelően. Az államtitkár hangsúlyozta: egy egészséges, életerős település keresi és meg is találja azokat a feladatokat, amelyeket elláthat. Napjainkban ide tartozik a nemzeti, helyi értékek gyűjtése, rendszerezése, emellett az emberek figyelme egyre erősebben irányul a környezetvédelem felé. Hozzátette: a Herman Ottó Intézet bábáskodásával a szolgáltató terek közösségei is jelentősen hozzájárulhatnak a természet, a környezet védelméhez.
A helyi közösségek szerepét a 2014 és 2020 közötti Vidékfejlesztési Programban Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára részletezte, majd az ifjúságpolitikai irányokat Schanda Tamás János ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár mutatta be, emellett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal aktualitásait Gyuricza Csaba, az intézmény elnöke részletezte.
A szakmai konferencián hangsúlyos szerepet kapott, hogy a résztvevők ne csak információkkal, hanem módszerekkel is gazdagodjanak, így formabontóan, úttörő kezdeményezésként a közigazgatásban itthon még kevésbé ismert Open Space módszert alkalmazták, amely az egyik leghatékonyabb és legeredményesebb eszköz arra, hogy nagy létszámú csoportok problémákat vitassanak meg és cselekvési javaslatokat tegyenek. A párbeszéd-orientált módszer jól kihasználta a résztvevők sokféleségét, akik több mint tíz témából válogathattak, amelyek fókuszában a fiatalság, a környezetügy és természetvédelem állt.
(Herman Ottó Intézet)