Felsőbb osztályba lépett a magyar nemzeti parkok és az osztrák natúrparkok közötti együttműködés azzal, hogy egy újabb közös fejlesztési projekt vette kezdetét PaNaNet+ elnevezéssel, amelynek 2020 közepéig 3 millió eurónyi forrás áll a rendelkezésére - mondta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a projekt szerdai megnyitóján az ausztriai Bildeinben (Beled).
A projektben magyar részről a Fertő-Hanság Nemzeti Park, az Őrségi Nemzeti Park és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága vesz részt, osztrák oldalról pedig vezető partnerként a Burgenlandi Natúrparkok Munkaközössége, együttműködőként a Neusiedler See-Seewinkel Nemzeti Park, valamint a burgenlandi turisztikai hivatal kapcsolódott be.
V. Németh Zsolt a projektindító sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy a határ magyar és osztrák oldalán fekvő nemzeti parkok és natúrparkok közötti együttműködés nem példa nélküli, 2014-ben fejeződött be a mintegy 2 millió euró összköltségvetésű PaNaNet program, amelynek folytatása a most induló projekt. A cél az, hogy az osztrák és a magyar védett területek hálózatából egy nemzetközi mintarégió alakuljon ki - fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: a közös természeti értékek megóvása, a közös turisztikai és marketing célok megvalósítása mellett továbbra is kiemelt feladatnak tekinti a projekt során a védett területeken élő lakosság megerősítését abban, hogy az ő életükre is pozitív hatást gyakorolnak a természetvédelmi fejlesztések, érdemes betartaniuk a szigorúbb szabályokat.
V. Németh Zsolt hangsúlyozta: Magyarországon a nemzeti parkok kitüntetett szerepet visznek az ökoturizmusban, hiszen a mintegy 800 ökoturisztikai létesítményből 343-at a magyar nemzeti parkok gondoznak. Hozzáfűzte: a nemzeti parkok látogatóinak száma 2016-ban megközelítette az 1,6 milliót, és a látogatószám tovább növelhető.
Az eseményen szólt arról is, hogy a projekt részeként épülhet fel az Őrségi Nemzeti Park területén a természetismereti és népi hagyományok öko-aktív élményközpontja, amely a már meglévő Őrségi Népi Műemlékegyütteshez kapcsolódik majd. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum turisztikai fejlesztése, valamint a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén a László-majorban a Nyugat-Pannónia természeti értékeit bemutató állandó interaktív kiállítás felépítése is szerepel a projektben.
Szekeres Pál, a fogyatékkal élő emberek társadalmi integrációjáért felelős miniszteri biztos a sajtótájékoztatón kifejtette: ahhoz, hogy a nemzeti parkok által kínált turisztikai szolgáltatásokhoz a fogyatékkal élő emberek is hozzáférjenek, speciális eszközökre és speciális módszerekre, kommunikációs és fizikai akadálymentesítésre van szükség. Köszönetét fejezte ki azért, hogy az induló projekt gazdái a fogyatékkal élő emberek igényeire is figyeltek terveik összeállításánál. Hozzátette: éppen ezért mind civil oldalról, mind pedig a kormányzat részéről megadnak minden szakmai segítséget a munkájukhoz.
Astrid Eisenkopf, a Burgenland tartományi kormány környezetvédelemért felelős minisztere a sajtótájékoztatón elmondta: a PaNaNet projekt nagyszerű kezdeményezés, amely ösztönzőleg hat az idegenforgalomra és a természet védelmére. Közölte, a két ország határán átnyúló Nyugat-Pannon térség olyan sokszínű táj, amelynek természeti értékeit, sajátos kultúráját közös feladat megőrizni. A projekt nemcsak a természetvédelmet, az infrastrukturális fejlesztéseket és a közös turisztikai kínálat bővítését támogatja, az oktatás is fontos része, hiszen az túravezetők és turisztikai szakemberek képzését is tartalmazza - hívta fel a figyelmet.
(MTI, FM Sajtóiroda)