2018-ban a Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztálya által működtetett Vadonleső Program - a tíz hazai nemzetipark-igazgatósággal karöltve - a földikutyát jelölte ki az Év Emlősének – mondta el dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár a Magyar Természettudományi Múzeumban csütörtökön.
A hajdani füves puszták elterjedt rágcsálójából napjainkra pár száz, esetleg ezer példány maradt - sokkal ritkábbak, mint a természetvédelem nemzetközi szimbólumának tekintett óriáspandák. Az elmúlt év egyik legjelentősebb természetvédelmi sikere volt, hogy a legritkábbnak tekintett délvidéki földikutya legnagyobb hazai állományának otthont adó felhagyott katonai gyakorlóterep országos védelem alá kerülhetett: 114 hektáron megalakult a Bajai Földikutya Rezervátum. A bajai helyszín jelentőségét az adja, hogy jelen pillanatban ez a világ egyetlen olyan védett területe, amit kifejezetten a délvidéki földikutya megmentésére és védelmére hoztak létre. Emellett új területekkel bővült a földikutyák élőhelye Kelebia-Ásotthalom határában is.
Az Év Emlőse kezdeményezést öt éve indította útjára a Vadonleső Program; az évek során mintegy hétezer pályamunkát (versillusztrációt, képregényt, videoklipet vagy épp mesét, verset) küldtek be a különböző korosztályú gyerekek, iskolások a Vadonleső Program pályázataira.
A földikutya évindító rendezvényével egy időben nyílt meg a Földi kölök és a Fogas vakony — Földikutyák a Kárpát-medencében című időszaki kiállítás is.
További információk az alábbi oldalakon találhatók: www.vadonleso.hu; www.termeszetvedelem.hu; www.facebook.com/vadonleso; www.nhmus.hu
(FM Sajtóiroda)