Nemzeti értékeink és hungarikumaink fennmaradásában fontos szerepet játszanak az olyan kezdeményező közösségek, mint a káli, amely magáénak érzi a kultúra ápolásának feladatát – mondta el Szakáli István Loránd a helyi értékek bemutatását és védelmét, valamint a hagyományőrzés céljait szolgáló rendezvényen szombaton, Kálon.
Az agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár beszédében kiemelte Heves megye nemzeti értékeinek sokszínűségét, valamint felhívta a figyelmet a közösségi erő fontosságára, ami nélkül a nemzeti értékek nem tudnak fennmaradni.
Horváth László országgyűlési képviselő szintén az értékek tiszteletének jelentőségét hangsúlyozta a település életében.
(FM Sajtóiroda)