Magyarországon évente mintegy 17,5 millió tonna hulladék keletkezik, ennek 21,4 százalékát a háztartások produkálják, a célkitűzés a keletkező hulladék mennyiségének folyamatos csökkentése - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára kedden Budapesten.

V. Németh Zsolt a témáról az Európai Bizottság LIFE+ programja keretében megrendezendő Európai Hulladékcsökkentési Hét - amelyhez Magyarország ötödik alkalommal csatlakozik - beharangozó sajtótájékoztatóján beszélt.

Az idén az Európai Hulladékcsökkentési Hetet november 21-29. között tartják meg.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba/FM

Az államtitkár elmondta: a hétnek minden évben van egy kiemelt központi témája. Az idén ezt a hozz ki többet kevesebből gondolattal fogalmazták meg, aminek az a lényege, hogy minél kevesebb erőforrás használatával érjék el ugyanazt az eredményt. Ez jelentheti például a tárgyak kreatív újrahasználatát, az eszközök kölcsönadását, bérlését.

Felhívta a figyelmet: a hét központilag meghirdetett témájához ki-ki saját ötleteivel is csatlakozhat. Ezt hat kategóriában lehet megtenni: csatlakozhatnak államigazgatási szervezetek, hatóságok; egyesületek, civil szervezetek; gazdálkodó, ipari szervezetek; oktatási intézmények; magánszemélyek és egyéb szervezetek, például egyházak, kórházak, idős otthonok, kulturális központok. A jelentkezési határidő: november 6.

Hozzátette: Magyarország ezen a területen a korábbi években jelentős eredményeket ért el.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba/FM

Az eseményt az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség (OKTF) Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatósága (NHI) szervezi. Búsi Lajos, az OKTF főigazgatója, aki egyben NHI megbízott főigazgató-helyettese is, arról beszélt az MTI kérdésére, hogy Magyarországon a hulladék anyagában történő újrahasznosításának aránya 55 százalék, ezt az unió által előírt arányt az ország az elmúlt években tudta teljesíteni. Hozzátette: most az üveg hasznosításban szeretnének előrébb lépni, ezért növelni szeretnék az üvegvisszagyűjtést ősztől.

(MTI)