A sport és a hagyományőrzés jegyében rendezték meg a Történelmi Íjász Országos és Nemzeti Bajnokságot Vajdahunyad várában Budapesten, az eseményen Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár mondott köszöntő beszédet.
A helyettes államtitkár köszöntő beszédében hangsúlyozta hagyományaink megőrzésének és azok átadásának fontosságát a következő generációk számára, mert csak azok megismerésén és a tapasztalatok felhasználásán keresztül őrizhetjük meg nemzeti identitásunkat, egyediségünket, maradhatunk meg magyarnak. Megítélése szerint a magyar íj és az ahhoz társuló harcmodor és katonai szervezettség a vándorlás és honfoglalás korában a hadászati innováció csúcsteljesítményét jelentették, ami nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy itt Európa közepén ezer év elteltével is Magyarországról és magyarokról beszélhessünk.
Hagyományainkból erőt merítő, bátorsággal, kitartással és leleményességgel párosuló hazaszeretetre napjainkban is szükség van, mivel hazánkat ma is meg kell védenünk a létünket hosszútávon veszélyeztető új jelenségekkel szemben.
A köszöntő beszédet és a magyar és székely himnuszt követően az esemény főszervezője jelképesen átadta a helyettes államtitkárnak a történelmi íjászat hungarikummá minősítését kezdeményező javaslatcsomagot.
(FM Sajtóiroda)