Várhatóan a következő egy-két hétben jelennek meg az idei Tanyafejlesztési Program pályázatai, erre a célra költségvetési forrásból 1 milliárd 225 millió forintos keret áll rendelkezésre - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken pénteken.
Szakáli István Loránd elmondta, a kiírások az FM és a Herman Ottó Intézet honlapján lesznek elérhetőek, a potenciális pályázóknak a pályázatok megjelenésétől számítva harminc napjuk van a pályázati dokumentációk kidolgozására és elektronikus úton történő benyújtására. A helyettes államtitkár hozzátette, a program keretein belül a zártkerti revitalizációs alprogramra 2017-ben 300 millió forintot különített el a tárca.
A zártkerttel rendelkező önkormányzatok egyedi támogatási kérelmeiket papír alapon június 25-ig küldhetik meg az Földművelésügyi Minisztérium részére. Tájékoztatása szerint a közösségi típusú pályázatokon önkormányzatok, tanyagondnoki szolgálatok, egyházi jogi személyek és civil szervezetek kaphatnak támogatást, amit a tanyán élők életfeltételeinek és vagyonbiztonságának javítására, vagy a tanyagondnoki szolgálat fejlesztésére fordíthatnak. A másik típusú pályázaton magánszemélyek kérhetnek anyagi segítséget saját gazdaságuk fejlesztésére, illetve a tanyai lakóépületük felújítására, de a pénzből például kommunikációs vagy vagyonvédelmi eszközöket is vásárolhatnak - ismertette a helyettes államtitkár, hozzátéve, a kormány új tanyagazdaságok indítását is támogatja. A közösségi pályázatok esetében a támogatási intenzitás 90 százalékos, a gazdálkodást segítő támogatások esetében 75 százalék, a fiatal gazdálkodók számára kiírt pályázatokon pedig szintén 90 százalék támogatást kaphatnak - mondta Szakáli István Loránd.
A helyettes államtitkár megemlítette, az elmúlt tíz évben egyre többen élnek tanyákon, a legutóbbi kimutatás szerint körülbelül 300 ezren élnek tanyai környezetben Magyarországon. A kormány által 2011-ben indított tanyafejlesztési programban az elmúlt hét évben 1700 pályázatot támogattak összesen több mint 8 milliárd forint értékben. A zárkertekre vonatkozó pályázatot harmadik alkalommal írja ki a tárca, eddig mintegy 50 önkormányzatot támogattak megközelítőleg 500 millió forinttal.
(MTI, FM Sajtóiroda)