Általános iskolás diákok szemléletformáló rendezvényét nyitotta meg V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára.
A környezettudatos nevelést népszerűsítő eseményen - melyet a Holnapocska Közhasznú Nonprofit Kft., valamint az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság támogatott - a Gersekaráti Általános Iskola közel száz tanulója vett részt.
A rendezvényen az FM környezetügyért felelős államtitkára elmondta, hogy a hulladéknak is van új élete, készülhet belőle például, papír, bútor, textilékszer vagy akár ruha. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy nem szabad mindent felelőtlenül a szemétbe dobni.
A hulladék újrahasznosításával sokat nyerhetünk, és spórolhatunk. Ezzel nemcsak embertársainkat kíméljük, de óvjuk környezetünket is, hiszen egy nagyobb szeméttelep még a világűrből is jól látszik.
V. Németh Zsolt hangsúlyozta: az egyik első lépés a hulladékok keletkezésének megelőzése. Fontos az újrahasználat, amikor is a számunkra már fölöslegessé vált, de a még használható dolgot másnak adományozzuk, akár karácsonyi ajándékként. Ezzel kíméljük bolygónkat, és örömet is szerzünk embertársainknak.
A KukakulTÚRA program célja, hogy a hulladékkezelő - és hasznosító üzemek nyissák meg kapuikat az iskolások előtt, és engedjenek betekintést munkájukba, hogy a gyerekek saját szemükkel győződhessenek meg arról, mi is történik a szelektíven gyűjtött szeméttel, hogyan is lesz abból újra értékes anyag. Kiváló kezdeményezés a jól ismert TeSzedd! akció is, amelyben országszerte több százezer fiatal és felnőtt vesz részt, hogy az illegálisan elhelyezett hulladékot összegyűjtsék és ezzel a szennyezett területeket visszazöldítsék – tette hozzá az államtitkár.
V. Németh Zsolt megjegyezte, hogy ilyenkor, karácsony közeledtével is törekedni kell a környezettudatos ajándékozásra, hiszen valódi örömöt nem egy felesleges, majd hulladékká váló termékkel szerzünk szeretteinknek, hanem a tartalmas emberi kapcsolatokkal, az odafigyeléssel és törődéssel.
(FM Sajtóiroda)