Az ökoturizmus szereplői mérethetik meg magukat a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán. Idén azonban a korábbi évektől eltérően olyan, természethez kapcsolódó, autentikus élményeket nyújtó ökoturisztikai programokat keresünk, amelyek egy-egy hazai helyszín értékeinek megismerését teszik lehetővé. Fontos szempont, hogy az élmény több generáció számára együtt élvezhető, könnyen megközelíthető, egyértelműen kitáblázott és többnyelvű legyen, illetve megfeleljen korunk digitális kihívásainak.

Április 20-án, a Föld napja eseménysorozat részeként az FM és az MTÜ pályázatot hirdetett „Az év ökoturisztikai élménye 2018” cím elnyerésére. A pályázóktól azt várjuk, hogy megmutassák: kínálatuk élményalapú, illeszkedik a Nemzeti Tájstratégiához és a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 céljait is figyelembe veszi.

Azaz bevonja a helyi lakosságot, több generáció számára együtt élvezhető, fizikai és infokommunikációs szempontból is hozzáférhető, egyértelműen kitáblázott, többnyelvű, és megfelel korunk digitális kihívásainak.

„Olyan, természethez kapcsolódó, autentikus élményeket nyújtó ökoturisztikai programokat keresünk, amelyek egy-egy hazai helyszín értékeinek megismerését teszik lehetővé, ezzel is utazásra csábítva a családokat” – emelte ki a megújult pályázat kapcsán Mártonné Máthé Kinga, az MTÜ aktív és kulturális turizmusért felelős igazgatója.

Ezeket az ökoturisztikai élményeket főként nemzeti parkokban, látogatóközpontokban, tanösvényeken, vagy éppen állatkertekben, arborétumokban, vadasparkokban élhetik át a vendégek. „Az Év Ökoturisztikai Élménye” cím elnyerésére többek között erdőgazdaságok, natúrparkok, nemzeti park igazgatóságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások pályázatait várjuk, 2018. május 31-ig.

További információk: http://magyarnemzetiparkok.hu/keressuk-az-ev-okoturisztikai-elmenyet/

(FM Sajtóiroda)