2015. július 25-én, immár második alkalommal több, mint kétszáz fő részvételével rendezték meg a Tiszafüredről induló Tour d’Opera elnevezésű kerékpártúrát, melynek célja, hogy a Tisza-tó körül, természeti környezetben, 11 állomáson összekapcsolja az egészséges életmódot a kultúrával.
A túrázókat Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár köszöntötte, aki Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert idézve azt mondta: a gyors, praktikus és környezetbarát kerékpár feltalálása jelentős civilizációs lépés volt. A Tour d’Opera pedig azt bizonyítja, hogy kerékpárral a művészet, az opera világát is meg lehet hódítani – fűzte hozzá.
A Tisza-tó hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő turisztikai desztinációja, neve ma már összefonódik az ökoturizmussal, a horgászattal, az ornitológiával, páratlan vízi-, növény- és állatvilág jellemzi, mely méltó helyszínéül szolgált ennek a rendezvénynek.
Gazdaságfejlesztési, vidéki turizmusfejlesztési szempontból is kiemelkedő helyszín a Tisza-tó és környéke, mivel nemzeti értékeink, hungarikumaink egy része e térség értékei, olyan kincsek, amelyek még vonzóbbá tehetik ezt a tájat, erősítve a magyarság összetartozás-érzését. A Hortobágyi Nemzeti Park – a Puszta, a Karcagi Birkapörkölt a Hungarikumok Gyűjteményének részeként a magyarság csúcsteljesítményének egy-egy bizonyítéka.
A helyettes államtitkár reményét fejezte ki, hogy ez az Európában is egyedülálló projekt évről évre mind nagyobb számú résztvevőt számlál majd, és egyre többen részesei lesznek a színes és igényes kulturális programoknak. S e csodálatos természeti környezetben kerékpározva arra is lehetőségük lesz, hogy megismerjék az adott településeken fellelhető nemzeti értékek tárházát is.
(MTI/Földművelésügyi Minisztérium Sajtóirodája)