Szabadkán és Palicson a külhoni magyar értékgyűjtés fontosságáról, az ebben szerzett tapasztalatokról tanácskoztak a Földművelésügyi Minisztérium, a magyarországi és a külhoni magyar értéktárak képviselői.
A kétnapos programsorozat keretében „Szemelvények a Vajdasági Magyar Értéktárból” címmel kiállítást és értékgálát szerveztek a szabadkai városházán, ahol a Földművelésügyi Minisztérium nevében V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár köszöntötte a megjelent vendégeket.
A Vajdasági Magyar Értéktár munkatársai a szakmai konferencia első napján kiállítás és gála megrendezésével mutatták be azokat az értékeket, amelyekre igazán büszkék Délvidéken.
V. Németh Zsolt államtitkár nyitóbeszédében ismertette az öt évvel ezelőtt, az Országgyűlés által elfogadott hungarikum törvény eredményeit, továbbá az értékek összegyűjtésének és bemutatásának jelentőségét hangsúlyozta a szabadkai városházán megjelent, a Kárpát-medence magyarlakta részeiről összegyűlt vendégeknek.
Magyarországon már több mint kilencszáz települési értéktár működik, a Nemzeti Értékpiramis részeként sikerült összegyűjteni azokat az értékeket, amelyek igazán fontosak a magyar nemzet számára. Ugyanakkor ez a gyűjtemény nem lehet egész és teljes a külhoni értékek számbavétele nélkül – hangsúlyozta V. Németh Zsolt.
“Ideköt idegszálaival a szél, pamutszálaival a köd s végső türelem is ideötvöz” – idézte Csoóri Sándor sorait az államtitkár. A személyes találkozások olyan finom szálakat szőnek az emberek között, ami idővel erős kötelékké állnak össze, mindez azért fontos, mert a munkát nem egymástól függetlenül, párhuzamosan, hanem együttműködve kell elvégezni.
A nemzetegyesítés kérdéseit tekintve nagyon fontos lépéseken vagyunk túl a kettős állampolgárság jogának megteremtésével. Ebben a folyamatban fontos szerepet töltenek be a Kárpát-medence-szerte megalakult értéktárak, melyek száma a hungarikum törvény módosításának köszönhetően folyamatosan bővül – mondta el az államtitkár.
A szabadkai városháza dísztermében bemutatott gála nézői többek között a bácskafeketehegyi általános iskolások tamburazenekarának, a felvidéki Kantár Máté és Komjáti Nóra citerakettősének, Toldi István népmesemondónak, a Bukrok énekkettősnek és az Etnokor együttes produkcióinak tapsolhattak.
(FM Sajtóiroda)