A pálinkában, mint első számú hungarikumban rejlő lehetőségek kiaknázásáról tartottak tanácskozást a Pálinka Céh Egyesület kétnapos szakmai fórumán, Zsámbékon, ahol a Földművelésügyi Minisztérium két helyettes államtitkára tartott előadást.
Gál Péter, eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár előadásában a pálinka eredetvédelmével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a pálinka szó már önmagában is egy védett fölrajzi árujelző. Hozzátette, hogy az FM eredetvédelmi programot indított, amelynek célja a Magyarország számára védett földrajzi árujelzők számának növelése. Ennek keretében folytatódik az egyes régiókra jellemző tipikus pálinkák levédése is, valamint a még csak hazai védettségű regionális pálinkák uniós oltalmának megszerzése.
Kép letöltése
A helyettes államtitkár kiemelte: a köztestületté alakuló Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) sokat tehet az ágazatért, amely amellett, hogy nagy lehetőség, komoly felelősséget is jelent a pálinkafőzők számára. A PNT fontos szakmai vitáknak biztosíthat terepet, így el tudja látni az ágazat egységes képviseletét az állam felé.
Kiemelkedő külgazdasági potenciál rejlik a pálinkában, de a sikernek az érdekek összehangolása és a szakmai összefogás az előfeltétele – emelte ki Szakáli István Loránd, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár a fórumon.
A hazai pálinkafőzési technológia és a pálinkafogyasztás körüli szemlélet érzékelhetően sokat fejlődött, pozitív irányba formálódott az elmúlt tizenöt évben, amely alapvetően a pálinka szakmának köszönhető – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
A pálinka hazai megbecsültségét jelzi, hogy 2013 márciusában a Hungarikum Bizottság döntése alapján a pálinka és a törkölypálinka voltak az első értékek, amelyek egyedi értékelés eredményeként kerültek be a Hungarikumok Gyűjteményébe. A helyettes államtitkár elmondta: az agrárfejlesztés területén is készül egy, a pálinkafőzéssel foglalkozó embereket is érintő szakmai program, amely a zártkertek és a bennük lévő gyümölcsösök helyzetét igyekszik rendezni.
Az elmúlt közel húsz évben sokat emelkedett a pálinka megbecsültsége, amely erősíti a pálinkában rejlő komoly bel- és külföldi gazdaságépítő potenciált. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a pálinka ágazat jövője nemcsak a belföldi fogyasztáson múlik, a külpiaci pozícióját is erősíteni kell. A kívánt eredmények eléréséhez elengedhetetlenül szükséges egy tudatosan felépített stratégia, amely az érdekek összehangolásával és szakmai összefogással érhető el.
A készülő hungarikum stratégiában a pálinka kitüntető szerepet kap, ugyanis a hungarikum cím egyfajta lehetőséget biztosít az adott terméknek a brand-tudatosság erősítésére. Mindezek kidolgozásához azonban szükség van a pálinka szakma igényeinek ismeretére, a pálinka előállításban érdekeltek stratégiai iránymutatatására.
A pálinka az a termék a Hungarikumok Gyűjteményében, amely gazdaságélénkítő szerepet is betölthet, további nyereséggel kecsegtető piaci potenciált rejt magában. A lepárlással foglalkozó kis- és közepes vállalkozások tevékenységükkel nagyban hozzájárulhatnak a helyi gazdaság és turizmus élénkítéséhez- mondta el Szakáli István Loránd.
(FM Sajtóiroda)