Folyamatos a kapcsolattartás a Földművelésügyi Minisztérium természetvédelemért felelős szakemberei valamint a belügyi és a honvédelmi tárca munkatársai között a fokozottan védett délvidéki földikutya déli határzár építésével érintett állományának védelme érdekében.
Az együttműködés keretében a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őrszolgálata a helyszínen felügyeli a védett értékeket érintő tevékenységeket. A Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezésére a földikutya lelőhelyet érintő szakaszon – a régészeti leleteket érintő területekhez hasonlóan – olyan technológiával építik, mely nem jár földmunkával, jelentős talajbolygatással, a készülő kerítésnek nincs a talajfelszín alatti része és minimális a rögzítő cövekek száma is. Ezeken a szakaszokon nem készül új földút sem közvetlenül a kerítés mellett, vagyis a terület további terhelése, zavarása is minimális lesz.
A jelenlegi időszakban az állatok aktivitása alacsony, a talaj mélyebb rétegeiben tartózkodnak, a területen folyó munkák ezért sem zavarhatják őket. Mindezek következtében az ideiglenes határzár létesítése nem veszélyezteti a délvidéki földikutya populációját. A természetvédelmi szakemberek célja a földikutya jelenlegi élőhelyének megóvása, fenntartása és csak vészforgatókönyvként szerepelhet az állomány áttelepítése, melyre a jelenlegi időszak egyébként sem alkalmas.
(FM Sajtóiroda)