A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvény jelentős eredménye, hogy a Hungarikumok Gyűjteményében szereplő értékek száma mára elérte a 67-et, a Magyar Értéktárban szereplő kiemelkedő értékek száma pedig a 157-et - közölte V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára A biodiverzitásról másképp 2. konferencián.
Beszédében kiemelte: a hungarikumok köre szorosan összefügg a biodiverzitás sokszínűségével és annak fenntartásával. A biológiai sokféleség megőrzése, rengeteg izgalmas és szép témát kínál a kutatónak, jogalkotónak éppen úgy, ahogy a vidéken, vagy akár a városokban élő embereknek.
A szakmai konferencián az államtitkár elmondta: a sokszínűség megőrzése érdekében az elmúlt évek fókuszában többek között a hazai földikutya fajmegőrzése állt. Az utóbbi évek leggyorsabb védetté nyilvánítási folyamatának eredményeként, alig öt évvel az állomány tudományos felfedezése után, az idén a bajai földikutya-rezervátum védett természeti területen már biztonságban lehet a világ egyik legjelentősebb délvidéki földikutya állománya.
Nagy érdeklődés övezi a nagyragadozók egyre nagyobb arányú magyarországi megtelepedését is. Az Északi-középhegység több élőhelyén nem csupán megjelentek, hanem stabil, szaporodó állományokat alkotnak a farkasok és hiúzok, illetve egyre gyakrabban mutatkoznak az országban a határokon átkóborló medvék is – hangsúlyozta az államtitkár.
Az államtitkár elmondta, a fokozottan védett farkas jelenlétére a gazdálkodók nem lehettek felkészülve, ezért a tartási technológián is változtatni kellett ahhoz, hogy megelőzhetők legyenek a károk. Így például a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tanácsokat adó munkatársai mellett az őrzőszerepre használt ősi magyar kutyafajta, a kuvaszok tenyésztő szervezetei is segítik a gazdákat. V. Németh Zsolt tájékoztatott arról is, hogy a tárca szakmai felügyelete alatt álló gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Központ elindította a Géngyűrű-programot, amely lehetőséget nyújt a Kárpát-medencében még összegyűjthető régi haszonállat-tájfajták helyi nukleusz - a fajta fenntartásához szükséges tenyészállatok előállítását szolgáló, kiemelten szelektált - állományainak kialakítására.
Az államtitkár elmondta: jelentős eredményeket értek el a gyümölcs- és tájfajták megőrzésére irányuló civil kezdeményezés alapján a gyümölcsészeti programban is, 2013 és 2016 között összesen 148 kert létesült, és közel 150 gyümölcs tájfajta 5405 oltványának telepítése történt meg. A gyümölcsész megállapodáshoz erdélyi és felvidéki települések is csatlakoztak, és a kertek száma 2017-ben tovább gyarapodott.
(MTI/FM)