Környezet- és természetvédelemre 2270 milliárd forint jutott az előző európai uniós ciklusban, ám az összeg a mostani fejlesztési időszakban jóval meghaladja a háromezer milliárd forintot - mondta a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára csütörtökön Sarródon, ahol befejeződött a Fertő tó nádasainak és vízpótló rendszerének csaknem egymilliárd forintból megvalósult rekonstrukciója.
V. Németh Zsolt hozzátette: a mostani fejlesztési ciklusban elérhető összeg növekedése jelzi, hogy egész Európában felértékelődött az élőhelyek védelme.
2007 és 2014 között élőhely-fejlesztésre 22,7 milliárd forintot fordítottak, amelynek révén 79 ezer hektáron javult a környezet állapota. A történeti kertek 7,6 milliárd forintból újultak meg, 6,5 milliárd forintból 34 helyszínen, 49 ezer hektáron voltak infrastrukturális beruházások és 31 helyszínen 7 milliárd forintból fejlesztették az erdei óvodákat és iskolákat.
Az államtitkár hozzátette: az élőhely-rekonstrukció a Fertő tó környékén a jövőben is folytatódni fog, mert egy megjelent kormányhatározat szerint a Hanság természetes élőhelyeinek helyreállítására 1,7 milliárd forintot, a természetvédelmi őrszolgálat és monitoring rendszer fejlesztésére 73 millió forintot, míg a 2017-ben induló, a Fertő tó környezetének komplex táji rekonstrukciójára 859 millió forintot fordíthat a kezelő Fertő-Hanság Nemzeti Park.
Firtl Mátyás, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője arra emlékeztetett, hogy a tó a Fertő parti kulturtáj része, s a fejlesztésekkel a jövőben jól bevonható lesz a turizmusba, amely az itt élő emberek egyetlen kitörési lehetősége.
Kovács Richárd, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tószabályozási ügyintézője hozzátette: a tó magyar oldalán a nádasban található mintegy 300 kilométer hosszú csatornarendszernek 76 kilométer hosszán csökkentették az iszap mennyiségét, de a rekonstrukció következtében a fennmaradó 224 kilométernyi csatorna vízellátása is javult.
A Fertő tó 2001 óta a világörökség része. 75 négyzetkilométeres magyar részén 1872 óta folyamatosan növekszik a nádas terület, amely ma már eléri a 63 négyzetkilométert. A jelenlegi csatornahálózatot az 1960-as években kezdték kiépíteni.
(MTI)