Több mint 130 millió forint ráfordítással korszerűsítette az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a Zala megyében található egyetlen dunántúli meteorológiai radart, amely elsősorban a néhány órán belüli időjárási előrejelzések pontosítását segíti.
A zalai Dióskál pogányvári településrészén álló radarállomás pénteki üzembe helyezése alkalmából V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára azt hangsúlyozta: a globális felmelegedés az egyik legnyomasztóbb probléma a világon, ami a Kárpát-medencében is egyre gyakoribb szélsőséges időjárási jelenségeket okoz. A mai ipari-informatikai társadalom különösen érzékeny ezekre a változásokra, azért is van szükség az emberek és a vagyon biztonsága érdekében minél pontosabb előrejelzésekre - tette hozzá.
Az államtitkár, mielőtt Manninger Jenő országgyűlési képviselővel (Fidesz) közösen elindította volna a radarberendezést, egyebek mellett elmondta: a tárca saját forrásából 100 millió forintot biztosított a berendezés felújításához, s az OMSZ ezt további 35 millió forint saját forrásával egészítette ki.
Kiemelte, hogy a Magyarország nyugati részét, és különösképpen a Balaton térségét lefedő radarállomás új távlatokat nyit az OMSZ számára. A készülék ugyanis az egyik legfontosabb időjárási tényezőt, a csapadékjelenségeket tudja az eddiginél is pontosabban mérni és előrejelezni.
Radics Kornélia, az OMSZ elnöke felidézte, hogy a Dióskál-pogányvári radarállomást 2004-ben építették fel, de az eltelt jó egy évtized alatt már elavulttá vált, a működtetése ezért költségesebb is lett. A zalai állomás az eddiginél pontosabbá teszi az ultrarövidtávú, azaz egy és három órán belüli lokális időjárási előrejelzést, ami főként a balatoni viharjelzést, illetve a sármelléki repülőtér repülésbiztonságát szolgálja, de a térségbeli megyék gazdálkodóinak számára is komoly segítséget jelent.
Mint mondta: az OMSZ Magyarországon négy meteorológiai radart működtet. Két éve önerőből korszerűsítették a budapestit, tavaly európai uniós forrásból építettek egy újat Szentesen, s a mostani, pogányvári radar felújítását követően a nyírségi Napkorban lévőt is szeretnék jövőre felújítani.
A tengerszint felett 280 méter magasságú dombtetőn álló, 13 méter magas építmény bejárásakor a szakemberek elmondták: a csapadék mennyiségét, sőt halmazállapotát, illetve a szelet is mérni tudják az új, Nyugat-Európában is a legkorszerűbbnek számító berendezéssel. Nagy biztonsággal 120-150 kilométer sugarú körben képes a legpontosabb adatokat szolgáltatni, folyamatosan frissülő képét pedig a másik három radar adataival egybekomponálva az OMSZ honlapján bárki nyomon követheti.
(MTI)