Budapesten tartotta évi rendes közgyűlését a Falufejlesztési Társaság. Az eseményen a Földművelésügyi Minisztérium képviseletében Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár tartott előadást.
Fáy Dániel elnök köszöntője után vitaindító előadásokkal kezdődött a Falufejlesztési Társaság évi rendes közgyűlése Budapesten. A társaság vezetői megemlékeztek egykori elnökükről, a nyolc éve elhunyt Kemény Bertalanról, a falugondnoki intézmény kitalálójáról, szervezőjéről.
Szakáli István Loránd előadásában felidézte Kemény Bertalan híres mondását: „nem a vidék népességmegtartó képességére van szükség, hanem a képességmegtartó népességre”. A helyettes államtitkár rámutatott, a nemzeti értékek és a hungarikumok ügye is pontosan e köré a gondolat köré csoportosítható. A közösség „képességmegtartásához”, kiváló lehetőséget biztosít, ha az adott településen lakók számba veszik és megvizsgálják, melyek azok az értékek, amelyekre igazán büszkék lehetnek. Hiszen minden közösség be tud számolni olyan értékről, amelyek nemcsak nekik, hanem mindannyiunk számára ugyanúgy fontos. A Kárpát-medence már földrajzilag elég nagy ahhoz, hogy egymás értékeit ne ismerjük eléggé. Kiemelt feladat a helyi, nemzeti értékek gyűjtése, rendszerezése, szakértő módon való gondozása és megismerhetővé tétele. A 2012-ben elfogadott hungarikum törvény által szabályozott, ágazatokon átívelő rendszernek koherensnek kell lennie, mindennek koordinálásában még van tennivaló. Mindezektől függetlenül a törvény megjelenése után kibontakozó hungarikum mozgalom egy igazi sikertörténet, hiszen több mint 500 helyi értéktár jött létre bő két év alatt. Ha másokkal meg tudjuk értetni, hogy melyek azok az értékek, amit a világnak adtunk az javít az önértékelésünkön, segít az esetleges kishitűségünkből fakadó bizonytalanságot eloszlatni.
A helyettes államtitkár záró gondolatként kiemelte: a falusi turizmus és a falusi gazdaságfejlesztés csak ott lehet sikeres, ahol van mit megmutatni a helyi értékek közül. A Földművelésügyi Minisztérium által kidolgozott Termelő Falu Program hátterét az a felismerés adta, hogy megszakadt a képességátadás, a gazdálkodási ismeretének átadásának láncolata faluhelyen, ezért is tervezi elindítani a háztáji baromfi, sertés és szarvasmarha-tenyésztési valamint zártkert revitalizációs alprogramokat.
(Földművelésügyi Minisztérium Sajtóirodája)