A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság közel 224 millió forint, vissza nem térítendő, európai uniós támogatást nyert a Dévaványa környékén élő túzokállomány élőhelyeinek fejlesztésére. A természetvédelmi beruházások a Túzokvédelmi Mintaterület infrastruktúrájának fejlesztését, valamint tájrehabilitációs munkákat céloznak. Az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatóra került sor 2017. február 10-én az igazgatóság Réhelyi Látogatóközpontjában, Dévaványán, ahol Dankó Béla országgyűlési képviselő, Valánszki Róbert Dévaványa Város polgármestere és Dr. Tirják László az igazgatóság vezetője mutatja be az európai uniós beruházást.
A magyar puszták büszke madara, a túzok élőhelyeinek elvesztése és állományának csökkenése miatt fokozottan védett értékünk. A hazai populáció megóvása a faj világállományának fennmaradása szempontjából kardinális feladat és mindannyiunk közös érdeke, felelőssége.
A Békés megye északi részén élő túzokállomány mindenkor a legnagyobb állománynak számított a Kárpát-medencében és az 500 egyedet meghaladó túzoklétszám jelenleg is a hazai állomány több mint egyharmadát adja. A Dévaványán 1975-ben elkezdett túzokvédelmi munkát 1997-től a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság irányítja és végzi, melynek hatására a túzok állománya növekedésnek indult a térségben.
„A Körös-Maros Nemzeti Park túzokkíméleti magterületének fejlesztése a túzok tradicionális élőhelyén, Észak-Békésben” című KEHOP-4.1.0-15-2016-00068 azonosítószámú projekt megvalósítása során a Túzokvédelmi Mintaterület infrastruktúráját fejlesztik, illetve tájrehabilitációt hajtanak végre.
Az elmúlt évtizedek szakmai tapasztalatai alapján kerül sor a 400 hektáros, szőrmés ragadozóktól mentesített Túzokvédelmi Mintaterület kerítésének cseréjére, mintegy 8.227 fm hosszban. A korábbi három helyett öt kapu kerül beépítésre, mely a területen való közlekedés és a zavarás minimalizálását célozza.
A kerítésen kívülről történő zavarásmentes megfigyelés érdekében a déli oldalon épül egy zárt megfigyelőtorony. A kihelyezett madarak biztonságos vízellátása érdekében készül továbbá egy fúrt kút.
A közel 224 millió forint európai uniós támogatásnak köszönhetően lehetővé vált az eredeti, pusztai tájat jelenleg zavaróan megbontó, használaton kívüli töltések és csatornák megszüntetése. A 2700 méter töltés és a 2400 méter hosszú csatorna és árok megfelelő tájba illesztése hozzájárul a puszta egységes tájszerkezetének létrejöttéhez, ezáltal a túzokok élőhelyének növeléséhez.
(FM Sajtóiroda)