Megkezdődött a VI. SzamosFeszt fesztivál a szatmári Cégénydányádon, az ünnepi istentisztelet keretében megtartott megnyitón Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a megjelenteket.
A nemzeti értékeink és hungarikumaink fennmaradásában fontos szerepet játszanak az olyan kezdeményező közösségek, mint a cégénydányádi, amely magáénak érzi a kultúra ápolásának feladatát - mondta el Szakáli István Loránd a Fehérgyarmat melletti község református templomában, az ünnepi istentisztelettel és díszpolgári címek átadásával együtt megtartott megnyitón. A helyettes államtitkár beszédében kiemelte Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nemzeti értékeinek sokszínűségét, valamint felhívta a figyelmet a közösségi erő fontosságára, mely nélkül a nemzeti értékek nem tudnak fennmaradni.
Immár ötödik éve annak, hogy Magyarországon a nemzeti kormány jóvoltából törvény óvja a hungarikumokat. Büszkék vagyunk arra, hogy a nemzeti értékek effajta megbecsülése az egész világon egyedülállónak számít - mondta el a helyettes államtitkár. Szakáli István Loránd Kölcsey Ferenc szavait idézte, miszerint, az ember a közösségé, nem pedig önző módon csak saját magáé. A helyettes államtitkár mindezen gondolatokhoz kapcsolódóan kiemelte: a cselekvő, ösztönző magatartás szolgáljon nekünk példaként, hiszen a XXI. század nehéz megmérettetéseiben az értékek megőrzése ró ránk feladatot.
Nem adhatjuk fel értékeinket, nem kótyavetyélhetjük el eleink által ránk hagyott örökségünket. Nincs sok időnk, hiszen pillanatok alatt, akár egy generáció eltávoztával megsemmisülhet az, ami őseink számára fontos volt - fogalmazott Szakáli István Loránd.
(FM Sajtóiroda)