A földalatti túrák élménye semmihez nem fogható. De fontos, hogy biztonsággal, a barlangrendszereket óvva merülhessünk a föld alá – hangsúlyozta V. Németh Zsolt a megújult Tettyei-mésztufabarlang ünnepélyes átadásán péntek délelőtt, Pécsett.
A környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár kiemelte: a mostani beruházás keretében számos fontos lépés történt, melyek mind a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó barlang biztonságát, környezetbe illeszkedését, illetve az idelátogatók biztonságát, kényelmét és ismeretterjesztését szolgálják. Hozzátette: a tárca mintegy 2 milliárd forintot költ az élettelen természeti értékek megóvására, hiszen azok Magyarország védendő természeti értékei közé tartoznak, színesítik hazánkat, vallanak földtörténetünkről és kultúrtörténetünkről is.
Az ünnepélyes átadón jelen volt Csizi Péter, a térség országgyűlési képviselője, valamint Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója is.
A 170 milliós összértékű projektnek köszönhetően készülhetett el a mecseki barlangok világításának környezetbarát átalakítása. A látogatók által járható szakaszokon megerősítették a kőzeteket; a denevérek megfigyelésére pedig korszerű monitoring eszközöket vásároltak. A fejlesztést követően a tettyei barlangban természetvédelmi kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők.
(FM Sajtóiroda)