Első alkalommal rendezték meg a Tisza-tavi Napok és I. Tisza-tavi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár - TÓMÉK elnevezésű szakmai rendezvényt 2018. március 23-24. között, Tiszafüreden.
A hagyományteremtő szándékkal életre hívott eseményen – mely várhatóan a térség legnagyobb mezőgazdasági seregszemléje lesz -, jelen volt Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár, valamint Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke is.
Az agrártárca 2010 óta rendületlenül egy stabil, versenyképes mezőgazdaság kialakítására és fenntartására törekszik, melynek célja a kiváló magyar élelmiszer-termelés biztosítása, a 2012-ben elfogadott hungarikum törvény is ezt a törekvést igyekszik erősíteni – mondta köszöntőjében Szakáli István Loránd. Kovács Sándor beszédében ugyancsak az agrár- és vidékpolitikában elért eredményeket méltatta.
A több programrészből álló Tisza-tavi Napokra a tó területe által érintett megyék települési önkormányzatainak vezetői és tisztségviselői, mezőgazdasági szolgáltatói, kézművesei, agrárszakmai szervezetek és egyetemek agrártudományi karai kaptak meghívást.
(FM Sajtóiroda)