Gratulálok a Duna-Dráva Nemzeti Park védjegyes termelőinek, és köszönöm, hogy munkájukon keresztül egyszerre szolgálják a magyar polgárokat és a magyar természetet! – köszöntötte az egybegyűlteket V. Németh Zsolt Pécsett, a Nemzeti Parki Termék védjegy körút hatodik állomásán.
A környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár hangsúlyozta: a mai nap a becsületes termelők, a becsülendő termékek és a környezetvédelem ünnepe, ami felhívja a figyelmet ember és természet harmóniájának fontosságára, a kizsákmányolás helyett a közös gyarapodás mentén haladva.
Hiszen a hazai nemzeti parkok kincseiből készült minőségi termékek formájában egyszerre valósul meg a magyar vásárlók és a helyi termelők védelme, illetve a hazai ökoturizmus, s ezáltal a vidéki önfoglalkoztatás fejlesztése is.
Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár előadásából a nemzeti parki védjegyrendszert ismerhették meg a jelenlévők. Hangsúlyozta: hazánk kiemelt helyzetben van, hiszen Magyarországon európai viszonylatban is nagy a természetes állapotban megmaradt területek nagysága.
Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke a megyei értéktár jelentőségéről és a várható fejlesztésekről, míg Závodszky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának vezetője a térségben fontos védjegyes terméknek számító medvehagymáról, valamint a mohácsi busóálarcról beszélt.
Lukács Lóránt védjegyes termelő a védjegyhasználók lehetőségeiről és feladatairól szólt, míg Rajczi Román, a Szinergia Egyesület munkaszervezetének vezetője a helyi termékek turizmusban betöltött szerepét hangsúlyozta.
A Nemzeti Parki Termék Körúton a turisztikai szolgáltatók ismerkedhetnek meg a védjegyrendszerrel. A kezdeményezés 2017 áprilisában indult, azzal a céllal, hogy nagyobb figyelem irányuljon a nemzeti parkok természeti értékeire, valamint az azokból előállított termékek jelentőségére.
Nemzeti Parki Termék védjeggyel kizárólag a védett természeti területeken, vagy Natura 2000-es területeken megtermelt termékek láthatóak el; például mézek, lekvárok, szörpök, sajtok, melyek egytől egyig hagyományos technológiával, ízfokozók és mesterséges anyagok hozzáadása nélkül készülnek. A védjegyrendszer sikerességét bizonyítja, hogy ma már több mint 200 gazdálkodó közel 950 terméke viselheti méltón a Nemzeti Parki Termék védjegyet.
(FM Sajtóiroda)