Az uniós irányelvekhez igazodva január elsejétől megváltozott az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek hazai szabályozása. A módosítás– az eddigi tíz helyett – hat elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriába sorolja a berendezéseket.
A 2014-es kormányrendelet mostani változtatása ezen túl – néhány kivétellel – valamennyi elektromos, elektronikus berendezésre kiterjed.
A módosítás érintette a vámtarifaszámokat, a gyűjtési és a hasznosítási arány mértékére, valamint a vagyoni biztosíték mértékére és számításának módjára vonatkozó táblázatokat, illetve a nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges adatlapokat is. Azoknál a gyártóknál, amelyek 2018. január 1-jét megelőzően kérelmezték a nyilvántartásba vételt, az országos környezetvédelmi hatóság 2018. december 31. napjáig hivatalból eljárva módosítja a nyilvántartást a hat elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriának megfelelően.
A 2017. évre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettséget a korábbi HEE jelzésű adatlapokon, a tíz elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriának megfelelően kell teljesíteni. A 2018. évre vonatkozó adatszolgáltatáshoz az új, HEEB jelzésű adatlapok szolgálnak, a hat elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriának megfelelően.
A 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet módosításáról szóló 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendeletet a Magyar Közlöny 2017. évi 231. száma tartalmazza, amely itt érhető el.
(FM Sajtó)