A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban és megnyugtatóan rendezze az Illatos úti szennyezés ügyét. A közvetlen környezeti veszélyt jelentő 1005 hordót, vagyis 110 tonna hulladékot már elszállították a szakemberek a Budapesti Vegyiművek Zrt. telephelyéről.
A helyszínen maradt hulladék elszállításáról is a lehető leggyorsabban gondoskodik a kormány. Ezzel, és az érintett terület állami felelősségi körbe kerülésével a telephely mintegy tíz éve húzódó ügyét sikerül megoldani.
A tényleges szennyezés felmérése és a kármentesítés csak a hulladék elszállítása után kezdődhet meg. Ahhoz, hogy a szennyezés mértékéről pontos képet kapjunk, hivatalos, akkreditált mérésekre van szükség. Bármilyen következtetést csak a szükséges vizsgálatok elvégzése után lehet felelősségteljesen levonni.
A szennyezés forrása épp úgy lehet egy szabálytalanul vagy tiltott szerrel végzett vegyszerezés, egy illegálisan beszerzett takarmány, de a gyárból annak 140 éves működése során a környezet is szennyeződhetett. A DDT egyébként a teljes földgolyón kimutatható, hiszen éppen a tartóssága (perzisztens szennyező) miatt alkalmazták.
(FM Sajtóiroda)