Több, mint 600 millió forint pályázati forrásból építenek természetvédelmi fogadóközpontot közvetlenül a Rába partján a Vas megyei Csákánydoroszló község közelében, az Őrségi Nemzeti Park kapujában - jelentette be pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatón V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője.
V. Németh Zsolt rámutatott, hogy míg az előző EU-s támogatási ciklusban 2300 milliárd forint, addig a jelenlegi ciklusban a földalapú támogatások zöldítési részével együtt több mint 3300 milliárd forint áll rendelkezésre környezet- és természetvédelemre. Elmondta: közvetlenül a természetvédelemre 61 milliárd forint fordítható, amelyből a legnagyobb arányt a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 38 milliárd forintos kerete adja, de ezt bővíti a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) több mint négy milliárd forintos forrása is.
Az államtitkár szólt arról is, hogy a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) forrásainak mintegy 13 százaléka fordítható a természetvédelem bemutatásra. Beszédében elmondta, hogy a vízitúrázók és a kerékpáros turisták fogadását is szolgálja majd a felépülő csákánydoroszlói természetvédelmi bemutatóközpont, és emellett bemutatja majd a térség fokozottan védett növény és állatvilágát.
Markovics Tibor, az Őrségi Nemzeti Park igazgatóságának vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: a Kormorán Kenu Közhasznú Egyesülettel közösen pályáztak, így a nemzeti park bekapcsolódhat a vízi és kerékpáros turizmus átgondolt fejlesztésébe és a szervezetükkel hosszú ideje jó kapcsolatokat ápoló, természetvédelmi akciókban is részt vállaló civil szervezet is új otthonra találhat.
A Rába parton felépülő természetvédelmi központ a tervek szerint több mint 400 négyzetméter alapterületű lesz, bemutatótermet, a kerékpárok és kenuk elhelyezésére alkalmas fedett tárolókat, csónakleengedő rámpát, valamint kiszolgálóhelyiségeket, vizesblokkokat is magában foglal, az udvarán pedig természetes anyagokból egy játszóteret is felépítenek - tájékoztatott Markovics Tibor.
(MTI; FM Sajtóiroda)