Az Európai Unió törekvéseivel összhangban Magyarország is komplex intézkedési rendszerrel kívánja támogatni a biológiai sokféleség védelmét.
Ez megköveteli az erőforrások hosszú távú megőrzése mellett a klímaváltozásból következő kihívásokhoz való horizontális alkalmazkodást is. Tekintettel arra, hogy a természeti erőforrások csak a hosszú távú közösségi érdekek mentén védhetőek, a folyamat koordinálását a közérdeket képviselő államigazgatási keretekben szükséges felvállalni a szakértői csoportok megfelelő részvételével. A közösségi érdekek érvényesítése ugyanakkor abban az esetben tud hatékonyan működni, ha az összhangban van a nemzetközi illetve európai közösségi célokkal. Mindezek teljesítése érdekében 2016. október 25-én megalakult „A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai szintű megvalósítását megalapozó stratégiai vizsgálatok” című KEHOP-4.3.0-15-2016-00001 projekt Irányító Bizottsága.
A Bizottság elnöke dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár, munkáját segíti Szele-Király Andrea gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár a Földművelésügyi Minisztérium, mint főkedvezményezett képviseletében. A természetvédelmi stratégiai projekt konzorciumi partnerei továbbá az MTA Ökológiai Kutatóközpont (ÖK), a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI), a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.
A projekt átfogó célja, hogy a 2020-ig teljesítendő EU Biológiai Sokféleség Stratégiájában és az ezen alapuló nemzeti stratégiában, valamint nemzetközi egyezményekben és jogszabályokban is meghatározott természetvédelmi feladatok végrehajtását támogassa. A projekt fontos célja továbbá, hogy elősegítse az emberi életminőség szintjének fenntartását biztosító természeti erőforrások megőrzését a változó éghajlati, környezeti feltételek mellett is.
A projekt során megvalósul a nemzeti ökoszisztéma-szolgáltatások térképezése és értékelése (NÖSZTÉP), a közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek megőrzését szolgáló tudásbázis (NATURA) jobban kiteljesedik, valamint a természeti és táji értékek táji léptékű megőrzésének stratégiai megalapozása (TÁJKARAKTER) mellett és az előbbi projektelemekkel összhangban, a zöldinfrastruktúra megőrzését és fejlesztését megalapozó stratégiai kereteket (ZÖLDINFRA) is kialakítják.
A projekt várható eredményei – többek között az ökoszisztéma-szolgáltatási térkép, a zöld infrastruktúra hálózat terve és a kapcsolódó állapotértékelés, az ország tájkarakter alapú védelmének módszertani alapjai – kiváló eszközt adnak majd a döntéshozók, tervezők, hatóságok kezébe a területi beavatkozások hosszú távú következményeinek kiszámíthatóvá tétele, egyes fejlesztési és rendezési tervek megalapozása, infrastrukturális beruházások telepítésének optimalizálása területén. Az eredmények széleskörű felhasználásának és gyakorlati hasznosíthatóságának elősegítése érdekében a projekt nagy hangsúlyt fektet a különböző ágazatok szakértőinek bevonására, a különböző tudásformák és tapasztalatok megosztására. A széles körű alkalmazást segíti majd a projekt keretében kidolgozandó országos térinformatikai adatbázis is. A projekt végrehajtásának eredményeképpen általános képet kapunk hazánk természeti örökségének, természeti tőkéjének értékéről is.
(FM Sajtóiroda)