Több mint százezer hektáron javul majd a természeti és természetközeli élőhelyek állapota 2020-ra, az eddig soha nem látott mértékű európai uniós támogatásoknak köszönhetően - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára pénteken Sarródon, a Fertő-Hanság Nemzeti Park 836 millió forintos élőhelyfejlesztési projektjének nyitó rendezvényén.
V. Németh Zsolt emlékeztetett, hogy míg az előző EU-s támogatási ciklusban 2300 milliárd forint, addig a jelenlegi ciklusban a földalapú támogatások zöldítési részével együtt több mint 3400 milliárd forint áll rendelkezésre környezet- és természetvédelemre. Elmondta: közvetlenül a természetvédelemre 61 milliárd forint fordítható, amelyből a legnagyobb arányt a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 38 milliárd forintos kerete adja, de ezt bővíti a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) több mint négy milliárd forintos forrása is.
Az elkövetkezendő években megvalósuló természetvédelmi beruházások között kiemelten szerepel a leromlott közösségi jelentőségű élőhelyek ökológiai állapotának helyreállítása, valamint a természetvédelmi kezelés feltételeinek javítása. Így például a 13 ezer egyeddel bíró őshonos állatállománnyal rendelkező nemzeti parkok istállókat újítnak és fejlesztenek. A természetvédelmi beruházások további eleme a természetvédelmi őrszolgálat megerősítése és a természetvédelmi bemutatást célzó infrastruktúra fejlesztése - folytatta az államtitkár.
Elmondta: új elemként a szakemberek felmérik a természeti és természetközeli élőhelyek és ökoszisztémák állapotát, hogy alapul szolgáljanak egy későbbi fejlesztéshez. Az államtitkár kiemelte: a természetvédelem fejlesztését segítik a határon átnyúló INTERREG és LIFE programok, a GINOP forrásokat pedig az igazgatóságok ökoturisztikai látogatóközpontok építésére fordíthatják.
Firtl Mátyás, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a nemzeti park száz százalékos támogatottságú beruházása hosszú távon a Fertő-táj turizmusát segíti elő.
Takács Gábor, a nemzeti park természetvédelmi szakreferense elmondta, hogy a 2020-ig tartó élőhely-fejlesztéssel helyreállítják és összenyitják a Fertő-tájon elszigetelt gyepfoltokat, illetve a vízellátás javításával jobb lesz a Natura 2000-es területek ökológiai állapota. Egyebek mellett felszámolják az özönnövény fajokat (bálványfa, selyemkóró, japánkeserűfű), 16 műtárgyat cserélnek le és újakat építenek, tíz helyszínen megsemmisítik az illegális hulladéklerakókat, 11,8 kilométeren földutakat újítanak fel, 19 mezőgazdasági gépet vásárolnak, valamint az állattartási infrastruktúra fejlesztése érdekében felújítják a Hídi majort. Takács Gábor közölte, a kivitelezés az év második felében kezdődik, a megvalósításhoz szükséges engedélyek megszerzése és a hatástanulmányok elkészítése után.
(MTI/FM Sajtóiroda)