Az immáron ötödször meghirdetett program idei keretösszege 1,4 milliárd forint, amelyet teljes mértékben hazai forrásból finanszíroznak, így pályázati rendszere egyszerűbb és gyorsabb, mint az uniós pályázatoké. A programra eddig már több mint 6 milliárd forintot fordított a kormány.

A tanyai életforma egy érték. Fontos, hogy az ország egésze belakott legyen, és hogy az agrárgazdálkodás inkább a külterületen folyjon, a gazdák pedig ott lakjanak, ahol a mezőgazdasági tevékenységet folytatják – mondta V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár az M1 Ma este című szombati műsorában. Hozzátette: a program korábbi tapasztalatai sikerről tanúskodnak, mert míg a falun élő lakosság aránya csökkent, addig a tanyán élők száma nem változott.

Bár a tanyavilágot érintően eddig is számos pályázattal élhettek az önkormányzatok és a gazdálkodók – folytatta, ám szükséges a speciális tanyaprogram is, amely jól kiegészíti az uniós támogatási rendszereket, mivel jó néhány olyan szükséglet van, amelyet nem lehet kielégíteni az európai forrásokból – magyarázta.

Ahogy korábban is, a programot a tanyai gazdálkodás megújítására, a tanyák sajátos értékeinek megőrzésére és a tanyai életmód hátrányainak csökkentésére hirdetik meg. Hat alföldi megyéből, illetve Pest megye déli járásaiból lehet pályázatot benyújtani, a program 724 települést érint – húzta alá az államtitkár.

(MTI)