Az együttműködés egyik jelentős területe lehet a természetvédelem, kiemelten a nemzeti parkok, hiszen Koszovó és Magyarország számára egyaránt fontos ezeknek a területeknek a megőrzése – hangzott el a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára, V. Németh Zsolt és Ferat Shala, Koszovó környezetvédelemért és várostervezésért felelős ügyvezető miniszter találkozóján.
Az egyeztetésen a felek hangsúlyozták, hogy a két ország közötti együttműködések kiterjesztésében különösen fontos a befektetések, a jogi szabályozás és az ösztönzés feltételeinek egymással párhuzamos megteremtése.
Mindkét partner áttekintette a környezetvédelem területén lehetséges együttműködési területeket, melyek között kiemelt figyelmet kapott a levegő tisztaságvédelmének és a hulladékgazdálkodásnak a témaköre. A koszovói miniszter kezdeményezte a szakmai kapcsolatfelvételt és jelezte, hogy országa szívesen lát minden környezetvédelemmel foglalkozó magyar szakmai és üzleti szereplőt.
V. Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy Magyarország az egészséges, kiváló minőségű élelmiszereket helyezi a termelés középpontjába és elkötelezett a GMO-mentes agrárium kialakításában, melyben nem csak egészségügyi, de üzleti előnyök is rejlenek. A koszovói miniszter erre reflektálva jelezte, hogy Koszovó is támogatja az elképzelést és kiemelt lehetőséget lát a biotermékek előállításában.
A magyar szaktárca továbbra is kész arra, hogy támogassa Koszovó európai integrációs felkészülését a környezetvédelem területén, így a Twinning és TAIEX projektek keretében szívesen közreműködik a koszovói társminisztérium számára szükséges szakmai tapasztalatok átadásában.
(FM Sajtóiroda)