A nemzeti park igazgatóságok a hazai ökoturizmus legnagyobb letéteményesesei, egyik legfőbb feladatuk, hogy a látogatók számára bemutassák élőhelyeinket, egyedülálló értékeinket – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára a Pannon Csillagdában. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpontjában a megújult Mars kiállítást egy világpremierrel, Galileo Galilei életéről szóló különleges filmmel nyitották meg.
Rácz András beszédében elmondta: a települések nagy részén annyira magas a fényszennyezettség, hogy egyre kevesebb az olyan hely, ahol tisztán látni az égboltot. A Bakonybélben található Pannon Csillagda Európában is egyedülálló intézmény. Az élménycentrum kialakítását éppen a Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzetben mért nagyon kedvező fényszennyezettség-eredmények alapozták meg.
A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy a több mint 420 millió forintból megvalósult Pannon Csillagdát 2012-ben adták át, és idén áprilisban már a százezredik látogatóját fogadta az intézmény. A 800 négyzetméter alapterületű látogatóközpont olyan különlegességeket kínál mint a csillagászati távcsőpark, digitális planetárium, valamint csillagászati és űrkutatás-történeti kiállítások.
Rácz András elmondta: fontos, hogy a látogatóközpontok képesek legyenek megújulni, és folyamatosan bővítsék kínálatukat, hogy minél több érdeklődővel megismertessék a természet különleges csodáit. A Pannon Csillagdában az idei nyárra megújult a Mars kiállítás, emellett egy rendkívüli filmet is műsorra tűznek. A Galilei életét és felfedezéseit bemutató alkotás a firenzei Galilei Múzeum és a Vatikáni Csillagvizsgáló közreműködésével készült.
(FM Sajtóiroda)