Közigazgatási Államtitkárság
Kiemelt szakmai területek
Fotók
Felavatták a Soproni Parkerdő mintegy 2 km hosszú 20 állomásból álló erdei tornapályáját. Az 1971-ben - az országban elsőként – megépült pálya a felújítás során egész évben működő éjszakai világítást, és új fitnesz eszközöket kapott. Fotók: Kovács Zoltán
A mintegy 50 millió forintból megvalósuló beruházás keretében egy 9,5 méter magasan és 124 méter hosszan a fák koronái között futó lombkorona tanösvényt adtak át Kaszón. A beruházás a Kaszó Zrt. elmúlt években megkezdett közjóléti turisztikai fejlesztéseinek részeként valósult meg.
Mintegy 350 millió forintból újult meg a makói Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola az Energia-hatékony iskolák fejlesztése című program keretében. Az ünnepélyes átadón részt vett Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Fotó: Kovács Zoltán/FM
A Földművelésügyi Minisztérium jóvoltából a párizsi mezőgazdasági szakkiállításra utazhatnak a MezőgépÉSZek vetélkedő nyertesei. A verseny első helyezettjeinek járó díjat Román István, a tárca agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára adta át. Fotók: Pelsőczy Csaba/FM
A magyar emberek büszkék sokrétű hagyományaikra és elődeik örökségére, amelyeket minden magyar magáénak érezhet, amelyek alapján a külföldiek is megkülönböztethetnek bennünket más nemzetektől – mondta el köszöntőjében Gulyás Andrea a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a Kuala Lumpurban megrendezett Magyar Vásár megnyitóján.
A Szent István Egyetem Doctor Honoris Causa, tiszteletbeli doktori címet adományozott az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) főigazgatójának, José Graziano da Silvának az intézmény Gödöllői Campusán. Fotó: Pelsőczy Csaba/FM
Negyedik alkalommal kerültek terítékre a keszthelyi burgonyafajták a Balaton-parti üdülőfaluban. A burgonyanapon és főzőversenyen egész nap változatos programok révén ismerhették meg a résztvevők a környék burgonyafajtáit.
Európa egyik legnagyobb édesség-fesztiváljává nőtte ki magát az a nagyszabású rendezvény, amelyet ezen a hétvégén immár ötödször rendeznek meg a Budai Várban. „Az Édes Napok egy új sikertörténetként az egész ágazat fellendülését segíti elő. Fotó: Pelsőczy Csaba