2015-ben kilencedik alkalommal került meghirdetésre a Zöld Óvoda és harmadik alkalommal az Örökös Zöld Óvoda minősítő címre vonatkozó nyílt pályázat, melyet a 263 pályázó közül összesen 252 feladat-ellátási hely nyert el.

A „Zöld Óvoda" és „Örökös Zöld Óvoda" címeket tanúsító oklevelek átadására 2015. december 16-án a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárnak otthont adó Vajdahunyadvárban került sor. Az ünnepélyes címátadás szakmai nap keretében zajlott.

Az okleveleket Román István, a Földművelésügyi Minisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára, és Thaisz Miklós főosztályvezető, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelési Programok és Kapcsolatok Főosztályának vezetője adta át. A díjazottakat köszöntötte, és a címátadó ünnepséget megnyitotta Dr. Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár főigazgatója.

A Földművelésügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma – a hazai és a nemzetközi tapasztalatok alapján – fontosnak tartja, hogy az óvodás korosztály sajátos, korcsoportjának megfelelő élményekre és tapasztalatra építő, azaz tevékenységorientált környezeti nevelésben részesüljön. Az óvodai környezeti nevelés feladatai az európai normáknak – ezen belül a hazai jellegzetességeknek – megfelelő környezettudatos magatartásminták, értékek és életviteli szokások átadása, átvétele.

Az ez évi pályázati adatok is igazolják, a Zöld Óvoda program további erősödését, eredményes működését: 2015-ben 132 feladat-ellátási hely először, 106 ismételten, az „Örökös Zöld Óvoda" címet 14 intézmény kapta meg. Összesen tehát 252 óvodai feladat-ellátási hely nyerte el a címet, ezzel is igazolva azt, hogy folyamatosan bővül a fenntartható fejlődés érdekében elkötelezett óvodák száma. Ebben az évben átadott oklevelekkel együtt közel 800 (785) feladat ellátási hely rendelkezik a „Zöld Óvoda” minősítő címmel, 52 óvodai feladat-ellátási hely az „Örökös Zöld Óvoda” címmel. (Mindösszesen: 837)

További információ:

http://zoldovoda.hu/hu/palyazat

http://www.mezogazdasagimuzeum.hu/index.php

(FM Sajtóiroda)