A kertészeti ágazat a mezőgazdaságon belül a legmunkaigényesebb terület, 300-350 ezer család megélhetését biztosítja Magyarországon, ezért fejlesztését az agrárkormányzat kiemelten kezeli - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára az MTI-nek szerdán, a témában tartott a szakmai fórum alkalmából.

Nagy István emlékeztetett: a magyar kertészeti ágazat kibocsátási értéke az utolsó hivatalos statisztika szerint 2013-ban mintegy 366,3 milliárd forint volt, 2010-hez képest 27 százalékkal növekedett. Ezzel a kertészeti ágazat adta a magyar mezőgazdasági kibocsátás 15,8 százalékát, a növénytermesztésen belül a 26,9 százalékát.

A zöldség-gyümölcs stratégiában megfogalmazott cél az, hogy a mostani átlagosan évi 2,5 millió tonnánál 1 millió tonnával többet termeljen az ágazat. Az Európai Unióban ezek a termékek jó minőség esetén eladhatók, és a termelés bővítése magával hozhatja a foglalkoztatottság lényeges növekedését is - mondta az államtitkár.

A magyar dísznövény-ágazatról elmondta: éves árbevétele 120 milliárd forint, mintegy 25 ezer család megélhetését biztosítja, az ágazat helyzete stabilnak mondható. Az egyes növénycsoportokon belül a legnagyobb területi arányt a díszfaiskolák foglalják el, a szabadföldi felület 95,5 százalékát adják. A többi kultúra (évelő termesztés, szabadföldi vágott virág, vágott zöldek hagymás és gumós növények) a fennmaradó 4,5 százalékon osztozik.

Nagy István kitért arra, hogy világszerte folyamatosan emelkedik a biotermékek iránti kereslet, de az európai tendenciákkal ellentétben Magyarországon nem nő megfelelő mértékben az ellenőrzött ökológiai gazdálkodás alá vont területek nagysága, jelenleg mindössze a mezőgazdasági terület 2,5 százalékára terjed ki.

Pedig Magyarország kedvező klímája, jó minőségű termőföldje, emellett a nagy hagyományokkal rendelkező növény- és állatfajtái lehetővé tennék, hogy mesterséges szerek nélkül is kiváló élelmiszereket állítson elő az ország - tette hozzá. Jelezte: nagy hátrány az is, hogy ezen a területen 80-85 százalékban alapanyagot exportál az ország, míg a feldolgozott bioélelmiszerek 90 százalékát külföldről hozza be.

A kertészeti ágazat közös fejlesztési céljai közül Nagy István kiemelte, hogy szükséges egy független szaktanácsadói rendszer felállítása és működtetése a versenyképesebb piaci termelés érdekében. Továbbá fontos a kül- és belpiacok bővítése, marketingtevékenység fokozása (promóciós tevékenységek, kiállításokon való aktív részvétel, reklámok). Emellett fejleszteni kell az öntözést és termesztéstechnológiát is a magasabb hozamok és a jobb áruminőség elérése érdekében. Nem hanyagolhatók el az infrastrukturális fejlesztések, valamint az oktatás színvonalának növelése (gyakorlati szemlélet, folyamatos továbbképzések a termelésben már aktív gazdálkodók részére is) sem - mondta az államtitkár.

(MTI)