A következő hónapokban több pályázat is megjelenik a zöldség-gyümölcs ágazatban megvalósuló fejlesztések támogatására, amelyeken az egyéni gazdálkodók mellett részt vehetnek a termelői értékesítő szervezetek (tész) és termelői csoportok is - mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Szentesen.

Nagy István, a FruitVeb Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet konferenciáján és kiállításán elmondta, a zöldségtermesztés a legnagyobb munkaerőt foglalkoztató szegmens, ezért kiemelkedő szerepe van a vidék népességmegtartó képességében.

Hozzátette, ezért a zöldségtermesztés stratégiai ágazat, amelyet kiemelten fejleszt és támogat a kormányzat.

Még decemberben megjelenik a 32 milliárd forintos keretösszegű, technológiai fejlesztéseket támogató kiírás, amely a megújuló energiaforrások között kiemelt célként kezeli a geotermikus energia hasznosítást. Januárban várható a kertészeti gépbeszerzéseket támogató pályázat kiírása, amelyen az előzőhöz hasonlóan a pályázati értékhatár egymilliárd forint lesz - közölte a politikus.

A következő pályázaton az ültetvénytelepítéshez, a kedvezőtlen időjárási károk megelőzését célzó beruházásokhoz, az öntözőrendszerek fejlesztéséhez kérhetnek támogatást a gazdálkodók. Erre 22 milliárd forintos keret áll majd rendelkezésre. 2016 első felében pedig megjelenik az üveg- és fóliaházak létesítését segítő felhívás 30 milliárd forintos keretösszeggel. A gyógynövénytermesztők számára összesen 3 milliárd forint áll majd rendelkezésére új ültetvények telepítésére és a meglévők felújítására - mondta Nagy István.

Az államtitkár előadásában úgy fogalmazott, lassan már nem az a tudás, hogyan kell termelni, hanem az, miként tudunk piacra jutni.

A piaci verseny kiélezett, ugyanakkor a zöldségágazat a legszervezettebb, itt indult meg elsőként a termelői csoportok létrehozása, ezek jó eséllyel tudják fölvenni küzdelmet a vásárlókért - hangsúlyozta Nagy István, hozzátéve: a tészek 2014-es forgalma mintegy 50 milliárd forint volt, ami az ágazat forgalmának 20 százaléka.

(MTI)