Át kell gondolni a földbérletekkel kapcsolatos pénzmozgások nyomon követhetőségét, mert jelenleg semmilyen formában sem ellenőrizhető, ki mennyit és kinek fizet ki bérleti díjként az országban - mondta a Magyar Nemzetnek Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

A szakember a lap szombati számában elmondta, a tárcánál már vizsgálják azokat a jogi lehetőségeket, amelyekkel átláthatóvá lehetne tenni a bérleti díjakkal kapcsolatos pénzmozgásokat.

Többek között szeretnék elérni, hogy a jövőben a földbérleti díj összegét csak átutalással lehessen kifizetni, az erről szóló bizonylatot pedig meg kellene őrizni. A tartozásokat vagy más követeléseket pedig a díjba ne lehessen beleszámolni - ismertette Nagy István.

Hozzátette: miután egyes földhasználók a bérleti díjakat nem vagy csak részben fizetik ki, és e követelés elismertetése csak nagyon hosszadalmas bírósági eljárással érhető el, e téren is változtatásokat kezdeményeznek. Olyan jogi megoldást keresnek, amelyek segítségével elérhető, hogy a díjtartozás a jövőben ne csak jogerős bírósági döntés birtokában lehessen behajtani.

(MTI)